2012. augusztus 21., kedd

Jani a 41-ik (28)


Talán az eddigi legrészletesebb beszámolót teszem most közzé, mely sok tanulságot rejt!

Jani a 41-ik (28)

Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

Kb. 10éves koromban kezdődött, de csak 22 évesen ismertem fel hogy függő vagyok.

Még mindig függő vagy? - Igen

Keresztény vagy? - Igen

Mi a nemed? - férfi

Hogyan kezdődött a függőség? 

Kb. 10 éves korom környékén, amikor egyedül voltam otthon és rendszeresen azzal gyanusítottak bátyám idősb haverjai, hogy biztos ilyenkor „matyizok”, pedig ekkor még azt sem tudtam mit jelent ez. De elkezdett bosszantani a dolog, hogy mi az. Ekkor tájt idősebb barátaim kezdtek lenni a szomszédból, mivel tömblakásban éltünk, olyan 14-15 évesek. Ők kezdtek beszélni erről a „matyizásról”, meg „hokizásról” mi is az. Képregényeket mutogattak  és sztorizgattak egymásnak, amit én is hallottam.


Egy nap aztán a fürdéskor észrevettem, hogy jó érzés ha játszok vele, ahogy azt hallottam is a többiektől. (Érdekes pedig még nem sokkal ezelőtt még anyukám segített fürdetni engem, és emlékszem amikor spontán merevedésem lett rászoltam még anyukámra is, hogy addig nem mozdulok meg és  Ö is maradjon veszteg amíg nem múlik el és nem szólok.) Ez a jó érzés akkor rabul ejtett, újra és újra kerestem a lehetőségét a fürdésekkor, amit már kértem hogy egyedül csinálhassak, úgy is már nagy vagyok.

Később olyan 13- 14 évesen a másik bátyám és haverja avattak be a pornó filmek (vhs) és erotikus magazinok világába. Majd kb. 15 évesen édesapám beköttette a kábel tv-t. Volt idő amikor még bent aludtam szüleimnél és éjszaka arra keltem hogy apukám azt a csatornát nézi. Majd bátyámmal egy szobába szintén hasonló helyzet volt. Aztán ahogy bátyám már több időt nem volt otthon aludni, kihasználtam a lehetőséget, hogy bepillantsak ebbe a „gyönyörű világba”.  Ekkor már középiskolás voltam így az új barátaimmal (mivel elköltöztünk egy másik városba) nem volt tabu téma a dolog, sőt! Már egymást faggattuk, kinek melyik lány okozta vizuálisan a legnagyobb örömet előző este. 16-18 évesen már profi lettem a privát gold műsoraiban. Bátyám szerzett egy profi videofelvevőt amivel egy kazettára 8 órás (teljes estés) pornót vehettem fel. Ekkor már a „dílerkedésem” is elindult. És a közös pornózások a barátokkal. 

19 évesen kaptam egy „nagy pofont” egy lánytól amikor őt és egy barátnőjét kezdtem buzdítani arra hogy lehet egymásnak örömet tudnánk okozni kötelezettségtől mentesen (párkapcsolat nélkül), mivel egy egész nyarat együtt töltöttünk egy faházban, közös nyári munka miatt.  Szóval ez a „nagy pofon” egy szembesítés volt tőle, hogy milyen hívő ember az ilyen, mint én. Azt tudni kell, hogy anyukám révén gyerekkorom óta jártam imaházba. Hittem is Istenben, hogy Ő van. De nem vettem eddig komolyan a gyülekezetbe járást. Ez az eset után viszont pontot akartam tenni az eddigi életemre. Vagy komolyan veszem a hívőséget, vagy elhagyom teljesen. Ekkortól kezdtem el olvasni a Bibliát is. Még ott a faházban. (Mivel édesanyám a lelkemre kötötte, hogy a Bibliám mindenhol legyen nálam.)  Ez előtt azt hittem csak hókuszpókusz szövegek, olyan varázsige félék vannak a Bibliában. Ekkor kezdtem felismerni, hogy ugyan olyan emberek éltéről szól, mint amilyen én is vagyok (küzdő, vágyakozó, sikereket és kudarcokat megélő emberekről, és magáról Istenről, aki megmutatkozik ezen emberek életében.) Innentől kezdve nagyon elkezdett árdekelni a dolog. A nyár végétől egy bibliai előadássorozatra kezdtem járni. 

És ekkor történt valami furcsa dolog. Ebben az időben közömbös lettem a pornó iránt. 6 hónap telt el kb. hogy tisza gondolatok foglalkoztattak csupán. A barátaim azt gondolták hülye vagyok, amikor elkezdünk beszélgetni az előző estéről. „Láttad azt a csúcsszuper csajt, kb. éjfél után 20 perccel a priváton?”- kérdezte az egyik. Nem-válaszoltam. Bibliát olvastam. Később pedig amikor nálam volt a hétvégi, esti baráti filmezések ideje. Az egyik barátom rendszeresen szurkált, hogy az ártatlan filmek után kapcsoljuk már oda a pornora. Én nem akartam, de mégis az ő kedvéért megtettem. De valahányszor ez történt, nem tetszett és kimentem valamilyen ürüggyel.

Viszont egy nap sajnos: miután elmentek a barátok, annyira kíváncsi voltam. Olyan nagyon erős vágyat éreztem, hogy oda kapcsoljak. Amikor pedig már ott voltak előttem az „erkölcsi szabadság öröm adó képei” elkezdtem érezni egy olyat ,amit azelőtt sohasem. Bűntudatot. Éreztem azt, hogy ez nem jó dolog. Ismét folytatódott az ami korábban: az éjszakai pornozások. Le akartam állni, de ekkor vettem észre, hogy nem megy!!! Talán nem is akarom abbahagyni igazán -gondoltam. Olyan jó érzés. Miért is hagyjam abba? De miért ez a bűntudat akkor?- vívódtam.

Volt, akinek elmondtad a problémádat, vagy rájöttek a dologra? Hogyan derült ki? Mi volt a reakciójuk?

Újabb 1-2 év telt el. A barátaimnak nem mondtam el, hogy újra csinálom. Ők a mai napig nem tudják mi van/volt velem ezzel kapcsolatban. Senkinek nem tudtam igazából elmondani sokáig. Lebuki soha nem buktam le. Vagy legalábbis nem tudok róla. 

Később (21 évesen) viszont elkerültem egy teológiai főiskolára, ahol reméltem, hogy olyan bizalmi kapcsolat fog kialakulni a tanárokkal, „Isten embereivel”, hogy majd átaluk segítséget kapok. Sajnos nem volt bizalmi kapcsolat, csak felszines kapcsolatok. Sőt. Nem hogy segítséget nem kaptam, még mélyebbre süllyedtem. Itt már volt internet. A lehetőségek tárháza kiszélesedett. De mégis egyre rosszabbul éreztem magam. 22 évesen jött a szembesülés: függő vagyok. 

Egy jó barátom lett a főiskolán, akinek legelőször eltudtam mondani a küzdelmeimet. Mint kiderült sorstársak vagyunk. Ebből kifolyolag megértő reakciója volt.  És együtt rátaláltunk az SLAA-ra. Nagy felszabadulás volt amikor másokkal is megoszthattam küzdelmeimet ebben a csoportban. Aztán már a többi főiskolai barátaimnak is elmondtam, persze nem volt könnyű. 

A legnehezebb volt elmondani a (most már) feleségemnek. Amikor komolyra fordult a kapcsolatunk tudtam, hogy el kell mondjam neki. A reakciója az vol, hogy szinte belebetegedett. Azt mondta ha hamarabb tudja ezt akkor nem is ment volna bele a kapcsolatunkba. (Mint kiderült neki sem volt könnyű: gyermekkori szexuális zaklatásokat élt meg.) Undorodik az ilyen dolgoktól. Sok küzdelmen mentünk azóta is keresztül.

Milyen problémákat jelent/jelentett ez a függőség?

Neked:
Hazugságok, rendszeres kialvatlanság, tanulás hátráltatása, fizikális passzivitás, tanulási nehézségek, eltávolodás Istentől, a kapcsolataim (baráti, családi) minőségi gyengülése. Gyakoribb fizikális megbetegedések.

Környezetednek:
Velem való kapcsolat gyengülése, szívfájdalmak főleg a feleségemnek.

Mit tettél annak érdekében, hogy változtass a helyzeten?

Lelki pásztor megkeresése, Slaa meeting-ek, sok-sok ima. Számítógépterem átrendezése a főiskolán, a monitorok az ajtó felé nézzenek, hogy ha valaki belép a terembe könnyebben lebukhassak. Ezt egy ilyen vissza tartó erőnek próbáltam. 

Egy másik: A feleségemnek elmondtam, hogy milyen tünetei vannak, ha bajba vagyok.

A környezeted segített, egyáltalán akart-e tenni valamit a helyzet ellen?

A feleségem kitartása sokat segít. A barátaim együttérzése is segített. Lelkipásztori tanács. 

Voltak hullámvölgyek? Hogyan élted meg ezeket?

Rengeteg. Iszonyatosan éltem meg ezeket. Ahogy írtam is, amikor Istenhez közeledtem fél év absztinencia. Aztán visszaesés bűntudat. Amikor tudod, hogy nem akarod, de nem tudod nem meg tenni. A napi porno nézés után, átálltam a gépszíjas pornózásra. Egy-két hét semmi, aztán szinte ájulásig. Iszonyat. Amikor úgy érzed: „most végre agyonra szabáltatom ezt a szörnyeteget itt bennem, hátha beledöglik.”

A tragikus rész úgy kezdődött, hogy észrevetem, hogy az Slaa meetingek helyszine mellett volt a legtöbb sexshop, peepshow. Borzasztó volt meeting után betérni.  Aztán jött 1 hónap tisztaság. Erőlködés nélkül, máig sem tudom hogy sikerült.

A következő szerencsétlenség amikor elkerültem dolgozni egy Alkohol Rehabra. 43 nap izzadségszagú „fehér napok”, végül visszaesés. Szánalmas volt amikor a rehabosokat vittem AA-ba és a meeting alatt szereztem be a dvd-imet, magazinjaimat. És én voltam a segítő. Természetesen nem is bírtam tovább, ott hagytam.

Most hogy érzed, van kiút? 

Van. Amikor visszatekintessz és azt látod tizen évek hosszú sora fekete napokkal. És közben rádöbbenek van 1 tiszta napom. Aztán kettő. Aztán három. Ha már van 1 vagy 3 miért ne lehetne több is. 1 hónap. És az a fél év! Csoda. Isten képes csodákra. Mások beszámolói. Van kiút. 

Kérted Isten segítségét? Ha igen, hogyan, ha nem, akkor miért nem?

Igen, imával, böjttel.

Kértél más jellegű külső segítséget? Milyet? Milyen eredménye/következménye volt?

Amiket már elmondtam eddig. Következményük mindig a józan periódusok meghosszabodása volt. 

Hogy áll most a helyzet, hol tartasz?

Mivel ez a nap nem telt még el, így 15 napos vagyok. Egyre többet tanulok Istentől. Nem könnyű, de tudom nem vagyok egyedül. Isten rámutatott arra nézzem meg „hol estem ki”. Így újra elkezdtem hallgatni azokat az előadásokat amelyeket a 6 hónap tisztaságom ideje alatt. Nagyszerű élmény. De tudom „naponként halál révén állok” -ahogy Pál mondta. Keresem az igazi, tiszta örömöket. A felelősségem betöltését férjként és apaként (van egy csodálatos 1,3 éves lányom.) És azt hogy mi a valós problémám, amelyeket meg kell oldjak, mert a porno csak „gyógyszer” a valódi problémám máshol van.

Amiket leírtam igaz rólam mind. Jézus pedig megígérte: „az igazság pedig szabaddá tesz”. Benne bízva élek.
Köszönöm Istennek, hogy ide találtam erre a blogra és a Saulus Pál név mögött lévő embernek hogy engedett a késztetésnek és elíndította ezt az oldalt.