2014. december 20., szombat

Hoppá!

Idén is elindítottam blogomat a goldenblog versenyen, hogy minél több emberhez eljuttassam üzenetünket. A Psziho kategóriában 101 nevező volt összesen, ebből sikerült a 43. helyen végezni. Teljes döbbenet... Tavaly 323 nevezésből értük el a 165. helyet, így azt gondolom, hogy jelentős fejlődést ért el az oldal! Köszönöm mindenkinek aki ránk szavazott!

Íme a teljes végeredmény: http://goldenblog.hu/hirek/20141119_A_kozonsegszavazas_eredmenyei_a_Gasztro_G.aspx

2014. december 14., vasárnap

Dániel őszintén kitöltötte a kérdőívünket

Az alábbi fiatalember története tipikus eset, így sokakat érint:

Dániel beszámolója (16)

Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

kb. olyan 4-5 éve

Még mindig függő vagy? - Igen

Keresztény vagy? - Igen
Mi a nemed? - férfi

Hogyan kezdődött a függőség?

Az osztálytársaim körében nagyon népszerű kezdett lenni szex utáni vágyódás, és a beszélgetésekben is a lányok kinézetéről diskuráltunk (ahogy ez lenni szokott szerintem a serdülőkor elején). Néhányszor megmutattak nekem is meztelen nőkről képeket vagy videókat, ami ellen az elején hevesen tiltakoztam, de amikor én is belekerültem a serdülőkorba érdekelni es izgatni kezdett pornó és az önkielégítés, mert ez is téma volt a baráti koromben. Mivel nagyon nagy késztetést és kíváncsiságot ereztem az önkielégítésre en is elkezdtem es nagyon tetszett is. Ezután az izgalom növelése érdekében pornót is elkezdtem nézni,és ez szintén tetszett, de legbelül ereztem mivel kiskoromtól keresztény vagyok, hogy ez rossz mivel a szüleim nagyon tiltottak az ilyesfajta képektől es videóktól. Azóta felfedeztem, hogy ez bűn. Sok módszert kipróbáltam már, de semmi sem segített.

Volt, akinek elmondtad a problémádat, vagy rájöttek a dologra? Hogyan derült ki? Mi volt a reakciójuk?

3 embernek is elmondtam (anyumnak,es két barátomnak), mind a 3 keresztény volt. Meghalgattak, együttereztek, meglepődtek.

Milyen problémákat jelent/jelentett ez a függőség?

Neked: Nem tudok egy szebb, vagy esetleg kirívóbb ruhában levő nőre nőként tekinteni, egyfolytából fantáziálok róluk. Mindig az önkielégítésre és a pornófilmekre gondolok….nemtudom elvonni a figyelmem ezekről, mivel egy nap akár 2-3szor is végzek önkielég. 2 hét volt a legtöbb amit kibírtam nélküle.

Környezetednek:  Nemtudom, szerintem semmilyet.


Mit tettél annak érdekében, hogy változtass a helyzeten?

Megtértem, befogadtam Jézust a szívembe, elkezdtem tanulmányozni az igét és imádkozni, de nem változtatott a helyzeten, de az alláspontomat a pornóval és az önkielégítéssel szemben viszont igen. Most már elhittem hogy ez mind bűn, de amikor rám jön a kísértés elkezdek kételkedni és kezdődik minden előlről.

A környezeted segített, egyáltalán akart-e tenni valamit a helyzet ellen?

Az egyik barátom megígérte hogy imádkozik értem, ezen kívül a pornóoldalak elleni program letöltését javasolták.

Voltak hullámvölgyek? Hogyan élted meg ezeket?

Folyamatosan egy ördögi körben vagyok: Kisértés----Pornó---Önkielégítés---Megbánás……..és kezdődik előlről…

Most hogy érzed, van kiút?

Hiszem hogy van. De valójában olyan régóta próbálkozok kilépni ebből az ördögi körből, hogy már kételkedem.

Kérted Isten segítségét? Ha igen, hogyan, ha nem, akkor miért nem? 

Kértem, de bevallom akkor volt a legnagyobb kísértés amikor kértem a szabadulást a függőségből. Hogy gyógyítson meg mert én ezt a saját erőmből nem tudnám megtenni

Kértél más jellegű külső segítséget? Milyet? Milyen eredménye/következménye volt?

Nemkértem

Hogy áll most a helyzet, hol tartasz?

    Amióta befogadtam Jézust a szívembe már felismertem hogy ez bűn, tudom hogy meg tud szabadítani, csak még nem jött el az ideje……Viszont sokkal rosszabb ilyenkor, mert mikor visszaesek tudom hogy vétkeztem, és ez már így meg kb. egy éve

2014. december 13., szombat

Levél egy pornófüggő férjnek

Nemrégen kaptam ezt a levelet, mely újabb hasznos linket jelent számunkra.

Szia!

Egy újabb bizonyság a 700-as klubból:



Üdv

2014. december 12., péntek

Jó szokások kialakítása, rossz szokások kitakarítása

Egyik olvasónk ajánlotta az alábbi könyvet, mely hasznos segítség a függőknek:

http://immanuel.hu/konyv.php?id=444

Joyce Meyer

Jó szokásokat vehetünk fel, és rosszakat hagyhatunk el ismétlés útján. A szakemberek szerint harminc nap alatt kialakítható vagy megtörhető egy szokás, ezért arra hívlak, hogy próbáld meg: változtasd meg az életedet szokásaid megváltoztatásával! Először talán nehéz lesz, de szorgalommal és türelemmel végül sikerülni fog. A jó szokásokat, amelyeket állításunk szerint szeretnénk kialakítani, többek között azért nem sajátítjuk el, mert az azonnali kielégülés kultúrájában élünk. Mindent azonnal akarunk, és nem értjük, hogy a sok jó dolog, amire vágyunk, és amire szükségünk van, nem lesz csak azért a miénk, mert akarjuk. Jó szokásokat azok tudnak kialakítani, akik kitartanak, és semmiképpen sem adják fel. 

Vince Lombardi azt mondta: „A győzelem szokás – sajnos, a vereség is az.” Azt is mondta: „Amikor megtanulunk feladni valamit – a feladás már a szokásunkká is vált.” 

Hozd meg most azonnal a döntést, hogy a jó szokások kialakításának és az elhagyni kívánt rosszak megtörésének területén győztes lehetsz, és az is leszel! 

Sose fogj hozzá semmihez kételkedve és attól rettegve, hogy kudarcot vallasz! Úgy kezdj hozzá ehhez a könyvhöz, hogy hiszed: meg tudsz változni! Isten segítségével képes vagy jó szokásokat kialakítani, és rosszakat elhagyni. Jó szokások kialakításával jobb emberré válhatsz.

2014. szeptember 24., szerda

Hidd el, hogy üdvözülsz!

Mindeddig nem értettem, hogy lehetséges az, hogy Isten megbocsájtja a bűneimet, még akkor is, amikor elbukom. Állandóan ellentmondásba keveredtem. A Biblia szerint elég hinni, és üdvözülünk, ugyanakkor a hit általi cselekedetek is szükségesek, ahhoz, hogy bizonyítsam hitemet. Na várjunk csak. Akkor mégiscsak tennem kell a jót, és elvetnem a gonoszt, hogy üdvözüljek? Áhh, bele lehet ebbe őrülni! Aztán egyik este egy Igét adott az Úr. Éjjel nem tudtam aludni, és az a "furcsa" gondolatom támadt, hoyg Bibliát kellene olvasni. Ritkán teszem mostanában, Hát elkezdtem. Azoknak, akik szeretnének teljesen megérteni, azt javaslom, hogy előbb olvassák el a teljes igeszakaszt, amit ideírok, majd jöhet a magyarázat és a döbbenet! Róm 4:1 - 8:39.

Az első szakaszban elmagyarázza Pál, hogy nem a tettek a fontosak, hanem a hit. Példának Ábrahámot kapjuk, aki már körülmetéletlen állapotában igazságul kapta hitét. Ez a rész ránk vonatkozik. Azok, akik hisznek a megváltó Krisztusban, abban, hogy Isten elküldte Őt, feláldozta, és ez által a mi bűneink eltöröltettek, az üdvözül. Ennyi, kész, pont!

De miért van ez így? Olvassuk el a Róm 5-t végig. Ahogy Ádám bűnét a vérén keresztül midnen ember megörökölte, úgy Jézus véra által minden benne hívő üdvözül. Mindkét esetben a vér a kulcsszó. Ádám vérét testünkben hordozzuk, A test tehát alapból bűnös és ez így is marad. Nem véletlen, hogy majd a feltámadás után új testet kapunk. Jézus vére ugyanakkor nem csörgedezik az ereinkben, ezért szükséges hinni benne ahhoz, hogy érvényes legyen ránk az üdvösség.

Ugyancsak ebben a részben kapunk magyarázatot a törvényre is. A törvény célja, hogy felfedje a bűnt, így világosság válik az hogy mit kell, vagy éppen kellene tennünk. És itt jön ki a különbség a valódi hívő és a nem valódi között. Az igazi hívő felveszi a maga keresztjét és küzd, míg a hitetlen nem veszi fel. Mit jelent ez? Nézzük a pornófüggőség szemszögéből. Az igazi keresztény ember szembenéz azzal. hogy pornófüggő. Megérti, hogy ez nem Isten akarata, és elhatározza, hogy tesz ellene. Elkezdi megkötözni az Óemberét, azaz változtat a rossz szokásain, igyekszik kerülni a szituációkat, hogy visszaessen, megpróbálja nem a nőket bámulni az utcán, egyszóval mindent megtesz, hogy Istennek engedelmeskedve ellenálljon. A kereszt felvétele mint képletes példa jól mutatja, hogy ez nem lesz egyszerű. Úgy érzem, hogy Jézus szenvedései pontosan azt az utat mutatják be, amit egy hívőnek kell végigjárnia. Elindul a nehéz súllyal, és egyre nehezebb lesz. Úgy érzi összeroskad alatta. Elesik. Közben máshonnan is kap korbácsütéseket. De fel kell kelni mindig, és menni tovább az úton! Higgyük el, hogy lesznek olyanok, akik kendőt nyújtanak majd, vagy segítenek vinni a terhet! Ez a hit, és ez biztosítja az üdvösséget, hogy a legkilátástalanabb szituációkban is megköszönjük az Úrnak, hogy még ebből a bűnből is megszabadított, és kérjük, hogy adjon segítséget, mert azt ígérte, hogy Jézus vére által megszabadulunk!

És amikor végigjártuk az Utat, amikor a szenvedéseknek a legfelsőbb szintjeit is átéltük, akkor jön majd el az az időpont, mikor hirtelen átesünk a holtponton, és felülkerekedünk az Óemberen, felülkerekedik bennünk a Szent Szellem és végre nem tud többé a bűn úrrá lenni rajtunk. Ez a végső cél.

Mi tehát a lényeg? Hogyan kell neked pornófüggőként meghalni a kereszten, hogy végre ne legyél pornófüggő?

1. Fogadd el, hogy Isten fia Jézus, aki a te bűnödért halt meg, és ez által neked üdvösséged van.
2. Kezd el olvasni a Bibliát. Keresd benne azokat az összefüggéseket, melyek rámutatnak, hogy miért nem tudsz szabadulni a függőségtől.
3. Fordulj szembe a pornófüggőséggel. Ha rámutat az Ige, hogy az az egyik gond, hogy bámulod a másik nemet, fürkészve a nemi jegyeit, hát kényszerítsd magad arra, hogy ne tegyél ilyet. Fordítsd el a fejed. Azt írja az Ige, hogy lusta vagy? Tégy ellene, edzed a tested és a lelked, hogy legyen kitartásod. És ez a pár dolog csak néhány példa arra, hogy miket fog mutatni Isten Igéje neked. Minden ember más, mindenkinek máshogy kell szembefordulnia. De a Biblia attól csodálatos, hogy személyes megoldást nyújt.
4. Ha elbuksz, egy percig se gondolj arra, hogy most akkor van-e üdvösséged. Mert van, és kár is ezzel foglalkozni. Inkább koncentrálj arra, hogy mit rontottál el, és hogyan kell tovább menni.
5. Elfáradtál, kimerültél? Kérj Istentől segítséget. Kérd, hogy adjon melléd valakit, vagy segítsen valahogy, mert egyedül nem megy. Hidd el, nem hagy egyedül!
6. Vonszold be magad a célba! Igen vonszold! Mert et nem egy kocogóverseny, ahol a végére már lazulhatunk. Ez egy kőkemény háború, ami csatákból áll, aminek egy részét elveszíted majd, de egy részét megnyered. A győzelem viszont azé lesz, akik félholtan is húzza magát előre.

Durva? Igen. Én is csak most értettem meg, hogy Isten a csatáimban nem azt nézi, hoyg nyerek-e, hanem hogy ki ellen és ki mellett harcolok. És ha ő mellette harcolok, akkor meg fog jutalmazni, mindegy, hogy nyerek-e.

Hát ennyit akartam leírni így éjfél tájt. Remélem, hogy sokaknak jelent majd bátorítást. Írjatok e-mailt, ha szeretnétek csatlakozni a háborúban Istenhez, mert az nektek is és nekem is segítség!



2014. szeptember 15., hétfő

Megújult erővel

Ma éjjel nem tudtam aludni. Folyamatosan a munka járt a fejemben, így felkeltem és helyette Bibliát olvastam. A Rómaiakhoz írt levél 4-8 részét olvastam, amikor egyszer csak éreztem, hogy ez most nagyon nekem szól. És igen, olyan dolgok voltak leírva, melyek alapján végre pontosan meg tudom fogalmazni, hogy mi a feladat ahhoz, hogy üdvösségünk legyen, és mi a különbség a hittel elbukó és a hitet nemismerő ember között. Megpróbálom még ma felrakni a blogra, de hosszú lesz és szerintem csak este lesz rá időm.

2014. szeptember 1., hétfő

Bejegyzés a maszturbációról

Egyik kedves olvasónk ajánlotta figyelmembe az alábbi cikket, mely az önkielégítésről, maszturbációról szól. Nagyon tanulságos, és különösen tetszik a kérdéshez való hozzáállás benne. Csak ajánlani tudom, olvassátok el!

http://keresztenycsalad.blog.hu/2014/08/22/az_onkielegites_es_a_szellemi_elet

2014. augusztus 20., szerda

Mai ige (aug. 20)


„Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te neved dicsőségéért!” (Zsoltárok 79:9)

Mark Cleveland repülőgép pilóta és a Setting Captives Free [Megszabadítani a foglyokat] mozgalom alapítója tizenöt éven át tehetetlennek tűnt pornófüggőségével szemben, ami romba döntötte életét, házasságát és családját. A kéjvágy örvénye rabszolgává tette őt, „míg nem volt már olyan napom, sőt percem sem, amikor ne kínzott volna uralma.” Újra meg újra ismétlődött a kör, melyben szabadulásért imádkozott, majd ismét belemerült a pornóba, DVD-ket nézett vagy szex-oldalakat az interneten, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedve a kétségbeesés és önutálat sötétségébe. Szeretett volna megszabadulni a titkos lélekromboló bűn zárt világának sarából, de minden szánalmas próbálkozása ellenére semmi sem változott, szinte eszét vesztette, és már abban sem volt biztos, hogy egyáltalán lehetséges-e számára a szabadulás.
Tanácsadó könyvekhez, pszichológusokhoz és barátokhoz fordult, de semmi sem segített. Újra meg újra csalódás érte, amikor minden erőfeszítése ellenére kudarcot vallott, ez pedig egyre nagyobb bűntudathoz és önvádhoz vezetett. Amikor felesége ragaszkodott ahhoz, hogy utoljára még menjenek el a lelkipásztorához (már minden más lehetőséget kimerítettek), hirtelen felragyogott a fény a zord börtöncellában. Mike megértette, hogy „Az Úrtól jön a szabadulás!” (Jónás 2:10), és annak szabályait Isten diktálja. Mike korábbi motivációi a megtisztulásra – „hogy megmentsem a házasságomat a gyermekeim érdekében; végtére is keresztyén ember vagyok, teológiát végeztem és prédikálok” – mind tele voltak kiskapukkal és apró betűs záradékokkal, és egyik katasztrófát a másik után hozták. Lelkipásztora elmagyarázta neki, hogy az egyetlen életképes motiváció a megtisztulásra, és tisztának maradásra az, ha elkötelezi magát arra, hogy minden döntésében Isten dicsőségét akarja keresni, mert Isten az ő neve dicsőségéért megsegíti a tehetetlen embert. Amikor Mike megtanulta, hogy „… bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” (1Korinthus 10:31 NIV), megnyíltak számára a szabadulás kapui a szexuális függőségből. Számodra is megnyílhatnak.




,

2014. június 25., szerda

Csilla és férjének története

Egy nagyon szomorú hölgy írt nekem levelet, akinek a férje pornófüggő. Bevallom rendkívül felzaklatott, ahogy a férje bánik Csillával...


Csilla beszámolója (35)

Milyen jellegű hozzátartozója vagy a pornófüggő ismerősödnek? - Házastárs

Keresztények vagytok?
Én:                                               Igen

Ismerősöm:                                  Igen

Milyen nemű a pornófüggő ismerősöd? - férfi

Még mindig függő? - Igen

Hogyan tudtad meg, hogy gondjai vannak?

Időnként elkaptam, ahogy az interneten ezeket nézegeti, volt az is, hogy elmondta, vagy véletlenül elszólta magát.

Mit éreztél, amikor kiderült az igazság?

Nagyon szomorú voltam. Azt hittem, hogy házasság után az ember nem vágyik ilyenekre, hisz ott a felesége, akivel annyiszor fekszik le, ahányszor csak akar. És mindezt bűntudat nélkül megteheti.

Milyen problémákat jelent/jelentett ez a függőség nektek?

Neked: Nagyon megalázó volt, hogy másokhoz hasonlít, hogy akkor most igy csináljam, vagy úgy, ahogy éppen látta azokon, akik ezt csinálták. Előtte sosem cikizett a súlyom miatt (kicsit molett vagyok), aztán utána egyfolytában szekált ezzel, napi szinten többször is. Olvastam a pornó elégedetlenséget szül az illetőben a társa iránt. Elment a kedvem az együttlétektől, mert láttam, hogy máshol jár az esze. Ha néha rávettem, akkor látszott rajta, hogy unja, inkább mást csinálna. Ásítozott közben, teljesen passzív. Előjátékról már lövése sincs, csak ahogy láthatta a filmeken durr bele.

Ha meg éppen meg tudta állni, hogy ne nézegessen ilyen dolgokat, akkor meg a facebook-on ismerkedett, amit ő evangélizálásnak hívott. Persze beszélt Istenről nekik, közben meg hazajött munkából és itthon csevegett velük, én meg a baba nem is voltunk az első helyen.

A függő ismerősnek: Elment a kedve a valós dolgoktól.

Mit tettél annak érdekében, hogy változtass a helyzeten?

Először csak próbáltam vele beszélni, hogy ez bűn, házasságtörés, hogy nincs nagyobb kísértés, mint amit eltudnánk hordozni, stb.. Imádkoztam érte sokat. Meg persze, amikor már láttam, hogy a szép szó nem számít, akkor veszekedtem is vele. 

Ő mit tett, egyáltalán akart-e tenni valamit a helyzet ellen?

Akart tenni, de aztán megint megtalálta ezeket az oldalakat.

Voltak hullámvölgyek? Hogyan éltétek meg ezeket?

Nehezen éltük meg. Ő elégedetlen lett velem, válni akart. Aztán már én is. Utána megbeszéltük, hogy nem válunk, de akkor sem jó ez így.

Most hogy érzed, van kiút?

Van, de ahhoz az ő akaratereje is kell. Nem elég csak imádkozni, hogy Isten szabadítson meg, ha jön a kísértés, akkor egyszerűen ki kell kapcsolni a gépet. Pl  a Tűzálló filmben nagyon jó volt ez a jelenet, a srác fogta és kidobta a gépet. Na, ő küzdött, ő komolyan vette a változást.

Kértétek Isten segítségét? Ha igen, hogyan, ha nem, akkor miért nem?

Igen, imában. Más testvéreket is kértünk imádkozzanak értünk.

Kértetek más jellegű külső segítséget? Milyet? Milyen eredménye/következménye volt?

Én szerettem volna, de a párom nem akart. Válóháló programra is jelentkeztem, ezt kértem szülinapi ajándékba, és mégsem csinálta meg velem.

Hogy áll most a helyzet, hol tartotok?

Most nem tudok róla, hogy csinálna ilyet. Nem nyomozgatok utána, ő számol el ezzel Istennek. A szexuális életünk még mindig nem olyan, mint kellene. Most facebook őrület van, ott lóg órákat és sok esetben én csak utána jövök.

2014. június 22., vasárnap

Visszesés



Én épp nem olyan rég láttam be ennek a teljes igazságát. Körülbelül fél éve vagyok "tiszta". Aztán az utóbbi másfél-két hétben visszaestem. Azt gondoltam, hogy ó én már elég erős vagyok. De hát sajnos nem.  
Aztán, ami ezután történt, az nem épp a tanító jellegű dolog, de úgy érzem, jó ezt elmesélni.
Tudni kell, hogy az utolsó alkalommal kb. 4 órát töltöttem pornónézéssel. Másnap reggel felkeltem, és anyummal együtt reggeliztem. Reggeli előtt azt szoktuk imádkozni, hogy "Jövel Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk. Ámen." És ugye ezzel az imádsággal, Jézust arra kérjük, hogy vállaljon velünk asztalközösséget.
Aki esett már vissza tudja, milyen nagy bűntudata és szégyennérzete tud lenni az embernek. És ez az egyszerű imádság is a kegyelem hordozója. Úgy éreztem Jézus azt mondja: Igen, elestél, de én szeretlek, elfogadlak olyannyira, hogy asztalközösséget vállalok veled.
(Régen - az Újszövetség idején - az asztalközösség az egyik legbensőségesebb kapcsolatot jelentette)

2014. június 8., vasárnap

Egy szexmunkás megtérése - Nadia Kohn

Lázadás Isten ellen, majd visszatérés. Először csak fotók... Majd jön a nightklub... És a magány... A sötétségben való félelem...


2014. június 5., csütörtök

Megkeseredve Istenre - Következmény: Horrorporno

Ez a fickó nagyon beteg volt...


A film közben megértettem: nem a sötétséggel van a gond. Amikor sötétben félünk, az nem azért van, mert a sötét rossz. Azért félünk, mert magunk köré gyűjtöttük a démonokat. Ha átadjuk az életünket Jézusnak, a sötétség sem fog többé félelemmel eltölteni!

2014. június 3., kedd

Uhh!

Nem tudok más címet adni ennek a bejegyzésnek. Egyszerűen hihetetlen ennek a nőnek a kitartása, de még csodálatosabb, hogy Isten még ezt a helyzetet is helyre rakta...


2014. június 1., vasárnap

Mindent elveszíthetsz!

Akkor mielőtt megnézed ezt a beszámolót, szépen ülj le és gondold végig azt, hogy mi mindent veszíthetsz el! Sorold magadnak fel, hogy kik állnak melletted, milyen csodálatos családod van, stb.! Felkészültél? Akkor most elárulok valamit: ezt mind el fogod veszíteni!



Isten minden helyzetben segít, csak kérnünk kell!

2014. május 30., péntek

A pornófüggőség testi megcsalásig vezethet

Az alábbi videót egy olvasótól kaptam. Én két fontos tanulságot vontam le belőle:

1. A pornófüggőség elősegíti a testi megcsalást.
2. Az igazi házastárs nem hagyja el azonnal azt, aki megcsalja, hanem teljesen mellette áll.

Talán a 2. kijelentés kicsit bicskanyitogató, de a Biblia is ír erről. Kíváncsi vagyok, hogy ki tudja melyik igé(k)re gondolok...


2014. május 11., vasárnap

A szakállas nő

Ne haragudjatok, de emellett nem tudok elmenni szó nélkül. A félelmetes nem az, hogy ilyen emberek vannak. A félelmetes az, hogy ő most már ikonná vált... Hallottátok mit mondott, amikor megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált? "Ezt az estét azoknak ajánlom, akik hittek a béke és a szabadság jövőjében. Tudjátok kik vagytok! Egységesek vagyunk és megállíthatatlanok!" Majd győzelemittasan a magasba emelte a díjat. Itt senki nem látja a trójai falovat, amit beengedtünk magunk közé? Egységesek vagyunk és megállíthatatlanok... A homoszexualitás a következő években elsöprően nagy teret fog kapni, és ez nagyon félelmetes...



2014. május 4., vasárnap

Újabb beszámoló - Fedőneve Fazék



FedőnevemFazék beszámolója (26)

Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

A kényszeres szexuális cselekvés az önkielégítéssel kezdődött nálam 16 éves koromtól. Azóta szélesedett a paletta, jelenleg 26 éves vagyok.

Még mindig függő vagy? - Igen

Keresztény vagy? - Nem
Mi a nemed? - férfi

Hogyan kezdődött a függőség?

16 éves voltam, teljesen spontán cselekvés volt, semmit nem gondolkodtam, csak úgy maszturbáltam egyet. Nem éreztem se jónak se rossznak, különös volt, meglepődtem inkább. Azután az önkielégítést rendszeresen végeztem, volt hogy napi többször is, ez már nem esett jól. Idegesített a kontrolálhatatlansága. Bár ekkor még nem éreztem bűnnek, teljesen természetesnek tűnt, mindenki beszélt róla a gimibe. Viccelődtünk vele, poénkudtunk a témával, számomra ez is társadalmunk mély lelki válságát tükrözi.

2014. április 20., vasárnap

Feleségeknek üzen egyik olvasónk!

Kaptam egy levelet egy kedves és segítőkész olvasónktól. Egyenlőre mindenféle kommentár nélkül osztom meg, majd a hozzászólások között leírom, hogy mit is gondolok. Ha nektek is van véleményetek, kérlek írjátok meg nekünk!

"Szia.
Olvasgatom a blogodat néha-néha, nem túl gyakran, de azért időnként megnézegetem.
Úgy vettem észre, hogy eléggé negatívan állítod be a férfiakat, hogy milyen bűnösök meg paráznák meg minden.
Holott szerintem a kedves feleségek is elgondolkodhatnának kicsit magukról.
Nekem legalábbis lenne egy-két szavam hozzájuk is.

Egon beszámolója


Mindig örömmel olvasok olyan beszámolókat, amelyek már egy győzelemről szólnak. Azt ajánlom, ti is ezekre összpontosítsatok, mert jó példát mutatnak ebben az undorító világban. A mai beszámolóban külön örömet jelent, hogy a leírtak tanulsága szerint azért a blogunk, azon belül is a ti beszámolóitok is segítettek abban, hogy Egon végleg meg tudjon szabadulni! tényleg nem tudok mást mondani, csak megköszönni Istennek, hogy használ minket! Halleluja!

Egon beszámolója (27)

Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

8-9 évig voltam

Még mindig függő vagy? - Nem

Keresztény vagy? - Igen
Mi a nemed? - férfi

Hogyan kezdődött a függőség?

2014. március 22., szombat

Miért nem sikerül megszabadulni?

Nemrég fantasztikus tanítást hallhattunk Flaisz Endrétől, aki végre rávilágított arra, hogy miért olyan nehéz feladat megkötözni az Óembert. Ma elhatároztam, hogy írok is neki egy levelet, amiben megkérem, hogy a tanítását küldje el nekünk is, mert ott akkor éreztem, hogy nagy segítség lenne a blog olvasóinak. Addig is röviden azért leírnám:

Az ember 3 alapvető részből áll: test, lélek, szellem. Amik megtérsz, akkor egy féllábas kereszténnyé válsz. A szellemed valóban elnyeri az üdvösséget, de a lelkedben még ott vannak az ősöktől öröklött bűnök és a szülők, nagyszülők tanításai, melyek sok esetben komoly gátat emelnek közéd és Isten közé. Az ige alapján ezeket a gátakat mi magunknak kell legyőznünk, hiszen több helyen írja az Ige, hogy tisztítsátok meg lelketeket. Nagyon érdekes, hogy pont a paráznaság bűnét emelte ki Endre, ami a blog fő témája is egyben, ezt is olyan jelként éltem meg, ami az ő felkeresésére sarkall. Bízom benne, hogy nagyon gyorsan sikerül elérni a célt, és akkor akár tőle származó bejegyzéseket is meg tudok osztani veletek.

Addig is, aki szeretné megérteni, hogy hogyan kell a lelkét megtisztítani, hogyan tudna vége megszabadulni az óembertől, az olvassa el Endre A kétéltű ember című írását. (Csak kattintsatok a címre!)

Mindenkinek kívánom, hogy hozzon gyümölcsöt ez az írás az életében, és végre teljes legyen a szabadulás!

2014. március 18., kedd

Amanda Buys - Szexualitás, nemiség 5/5.

Az alábbi tanításra Free hívta fel a figyelmemet és a Dávid Sátora gyülekezetnek közbenjárásának köszönhetően szerkeszthető formában is megkaptam a tanításokat. Jöjjön hát Amanda Buys szexualitásról szóló tanításának 5 részes sorozatának utolsó része, melyet minden blogolvasónak nagy szeretettel ajánlok!

Amanda további hasznos és magyar nyelvű anyagait az alábbi oldalon találjátok: http://eu.kanaanministries.org/downloads/?category=5


Amanda Buys: Szexualitás, nemiség – szégyen-05
2013. november 24. vasárnap délután
Köszönet Farnas Noéminak és Katona Ildikónak a hanganyag begépeléséért

Elnézést kell kérnem a délelőtti nagyon hosszú tanításért, mert nem ugrott be, hogy kellene egy szünetet tartani közben.
Nagyon áldottak vagytok ebben a gyülekezetben, hogy ilyen dicsőítő csapat van. Nagyon különleges! Nem látunk ilyet minden sarkon. Ezért is ég a szívünk. Ez a prófétikus, harcos imádás fantasztikus volt!
A ma délutáni üzenet illeszkedik a hétvége témájával, ugyanakkor önálló üzenetként is érthető. Akik csak most délutánra jöttetek, számotokra is hasznos lesz, és érteni fogjátok végig az előző tanításoktól függetlenül is.

A szégyennel való leszámolásról fogunk beszélni
Ez egy egyetemes probléma. A szégyen már az Éden Kertjében jött létre, az ember története legelején. Meg kell értenünk a szégyent. Mindannyian szenvedünk a szégyentől, a hátterünktől függően, és attól függően, hogy éppen hol tartunk a skálán. Éden Kertjében, amikor elkezdődött a történetünk, egyáltalán nem volt szégyen. A szégyen akkor jött be a világba, amikor bejött a bűn. Ezen a hétvégén idéztük már ezeket a verseket:

2014. március 16., vasárnap

Amanda Buys - Szexualitás, nemiség 4/5.

Az alábbi tanításra Free hívta fel a figyelmemet és a Dávid Sátora gyülekezetnek közbenjárásának köszönhetően szerkeszthető formában is megkaptam a tanításokat. Jöjjön hát Amanda Buys szexualitásról szóló tanításának 5 részes sorozatának 4. része, melyet minden blogolvasónak nagy szeretettel ajánlok!

Amanda további hasznos és magyar nyelvű anyagait az alábbi oldalon találjátok: http://eu.kanaanministries.org/downloads/?category=5


Amanda Buys: Szexualitás nemiség-04
2013. november 24. vasárnap délelőtt
Köszönöm a hanganyag begépelését Farnas Noéminek és Katona Ildikónak

Bízom benne, hogy jó éjszakátok volt és nagyon engedelmesek vagytok, hogy elvégeztétek a ’házifeladatot’ ... mármint csak a házaspárok. J
Ma a gyógyulás témájában megyünk mélyebbre egy kicsit, hogy például mi történt velünk, ha pont szexuális jelleggel törtek össze minket.
Tegnap azzal foglalkoztunk mélységeiben, hogy mi Isten álma a házassággal kapcsolatban. Láttuk, hogy ebben az összetört világban élünk, és hogy nagyon sok dolog a Bibliában is le van írva, hogy elromlott. Már ott az 1. Mózes 11-ben kezdődött a gond, ahol Noénak volt egy fia, aki nem takarta be apjának a mezítelenségét. A rabbik szerint Khám, Nóénak a fia, szexuálisan is bántalmazta akkor az apját. Mindenesetre olyan folyamatok működtek az életünkben, egészen a lényünk gyökerénél, amely szexuális szempontból összetört minket.

2014. március 14., péntek

Amanda Buys - Szexualitás, nemiség 3/5.

Az alábbi tanításra Free hívta fel a figyelmemet és a Dávid Sátora gyülekezetnek közbenjárásának köszönhetően szerkeszthető formában is megkaptam a tanításokat. Jöjjön hát Amanda Buys szexualitásról szóló tanításának 5 részes sorozatának 3. része, melyet minden blogolvasónak nagy szeretettel ajánlok!

Amanda további hasznos és magyar nyelvű anyagait az alábbi oldalon találjátok: http://eu.kanaanministries.org/downloads/?category=5


Amanda Buys: Szexualitás, nemiség
2013. november 23. szombat este
Köszönet a hanganyag begépeléséért Farnas Noéminek

Készen álltok a mai este utolsó órájára? A házaspárok számára mondom, hogy egyébként én tanár vagyok. Fizikát és reáltárgyakat tanítottam középiskolában. A tanárok házifeladatot adnak, így a házaspárok számára én is ezt adom most: ‘Menjetek el és végezzétek el a házifeladatot’. Csatlakozás, update, szinkronizálás …, vagyis összhangba kell kerülnötök. Isten egy gyönyörű ajándékot adott nekünk.
Most szeretnénk megértetni, hogyan működik a fejünk, hogyan különbözik egymástól a férfi és a nő. Azt tehát már látjuk, hogy a legfontosabb nemi szervünk a füleink között helyezkedik el. Akár hiszitek, akár nem, az agyunk, az elménk az. Minden itt történik, és azután a testünk reagál rá. Az egész testünkben az agyunk a ’legszexibb’ testrész. A szexuális hajtóerő onnan indul ki. Ez érdekes a férfiak számára. Van az agyunkban egy rész, ami a szexuális irányító központ, a hipotalamusz. A tesztoszteron nevű hormont ez termeli. A férfi agyának ez a része sokkal nagyobb, mint a nőké. A férfiak hipotalamusza – ami a tesztoszteront termeli – 15-20-szor nagyobb, mint a nőé. Nem is csoda ezért, hogy a férfiakban a szexuális vágy ennyivel erősebb. Láthatjátok ezen a képen, hogy a szex-téma a férfi agyában nagyon nagy helyet foglal el, és az a kicsi ott hátul az a “minden egyéb”.

2014. március 12., szerda

Amanda Buys - Szexualitás, nemiség 2/5.

Az alábbi tanításra Free hívta fel a figyelmemet és a Dávid Sátora gyülekezetnek közbenjárásának köszönhetően szerkeszthető formában is megkaptam a tanításokat. Jöjjön hát Amanda Buys szexualitásról szóló tanításának 5 részes sorozatának 2. része, melyet minden blogolvasónak nagy szeretettel ajánlok!

Amanda további hasznos és magyar nyelvű anyagait az alábbi oldalon találjátok: http://eu.kanaanministries.org/downloads/?category=5


Amanda Buys: Szexualitás, nemiség
2013. november 23. szombat délután
Köszönet a hanganyag begépeléséért Farnas Noéminek

Szeretnénk szembenézni az igazsággal, azzal, hogy milyen helyzetben is vagyunk. Tudnunk kell, hogy válságban vagyunk. Ezt már nem tagadhatjuk. Egyik nemzedékből a másikba került ez át, egyre csak épült, de az Igazság szabaddá tesz minket.
A társadalmunk szexuális válságban van. Olyan társadalom élünk, amely szexuálisan súlyosan károsodott. Az Egyesült Államokban végeztek egy vizsgálatot, egy lelkész segélyvonalán keresztül végezték. Pásztorok hívhatták ezt a vonalat, olyanok, akik bármiféle problémával küszködtek. A telefonálók több, mint 65%-a, olyan pásztor volt, akinek valamilyen szexuális függősége volt.
Amikor az agyról, annak belső működéséről készültek különböző felvételek, elkezdték vizsgálni a szakemberek, hogy vajon mi az a tényező, ami a leggyorsabban épít ki információs pályákat az agyban. Tudjátok, vannak mindenféle pályák, útvonalak, kapcsolódások az agyunkban, amelyek szerint gondolkodunk. Azt találták, hogy a leggyorsabban a pornográf képek nézése hoz létre bevésődést. 3 perc pornográfia már létrehoz új asszociációs pályát, bevésődést. Az agyba ez vési bele leggyorsabban az útvonalakat.
Tudjátok mi tart legtovább, hogy új információs pályát építsen ki? Érdekes volt az eredmény: a megbocsátás. Mivel Isten azt akarja, hogy bocsássunk meg, ez a legkevésbé természetes számunkra. Bennünk, a bukott emberekben minden vissza akar vágni. Azt tapasztalták, hogy akár 3 évig is eltarthat, amíg a megbocsátásnak útvonala épül ki az agyban. Ha tehát küszködsz egy-egy olyan területen, amelyen mély sebeket szenvedtél el, akkor ne legyen bűntudatod, ha újra és újra visszatér beléd erről a gondolat, és újra és újra meg kell bocsátanod. A megbocsátás nagyon lényeges, amikor olyan sebekkel kell elbánnod, amelyeket szexuális bántalmazások, problémák útján szenvedtél el.

2014. március 11., kedd

Derek Prince: A hit alapjai - 10/1. A kősziklára alapozva

Derek Prince videóit - bár nem kimondottan a blog célzott témájával foglalkoznak - azért tartottam fontosnak felrakni, mert az általa is elmondott alapok ismerete nélkül lehetetlen eljutni a szabadulásig. Fogadjátok szeretettel, és aki teheti, olvassa el a könyv változatát is!


2014. március 10., hétfő

Amanda Buys - Szexualitás, nemiség 1/5.

Az alábbi tanításra Free hívta fel a figyelmemet és a Dávid Sátora gyülekezetnek közbenjárásának köszönhetően szerkeszthető formában is megkaptam a tanításokat. Jöjjön hát Amanda Buys szexualitásról szóló tanításának 5 részes sorozata, melyet minden blogolvasónak nagy szeretettel ajánlok!

Amanda további hasznos és magyar nyelvű anyagait az alábbi oldalon találjátok: http://eu.kanaanministries.org/downloads/?category=5


Amanda Buys: Szexualitás, nemiség
Lehetőségek Háza, 2013. november 23. szombat 01.

Jó dolog Magyarországon lenni! Nagyon jó sok fiatalt látni itt! Mindenki 100 év alatti, ugye? Fiatalok vagytok! Szeretném megköszönni Palinak, Katinak és az egész vezetőségnek, hogy Dél Afrikából meghívtak minket ide. Üdvözletet hozok a városomból, Fokvárosból. Bátorítani akarlak titeket, hogyha még sosem jártatok Fokvárosban, oda el kell jönnötök. Mielőtt a Mennybe mentek, el kell jönnötök Fokvárosba. Mert akkor tudjátok gyakorolni a 'mennybemenetelt', tehát gyertek és nézzétek meg a 'szépséget' Fokvárosban. Ez egy Dél-Afrikai vicc.
Minden ország gyönyörű, mert Isten alkotta, és Isten elhelyezte az Ő népét minden nemzetben. Titeket Magyarországra helyezett egy konkrét céllal. Tudjuk, hogy nagyon fontos időkben élünk. Isten letekint az Ő trónterméből és várja a Menyasszonyát, és egy szenny és folt nélküli Menyasszonyért jön vissza. Ha megnézzük a Menyasszony mostani állapotát, azt látjuk, hogy még mindig nagy az összetörtség benne – 30 éve állok szolgálatban lelkigondozásban, lelkigondozók képzésében és összetört szívek gyógyításában. Börtönben is szolgálok.

2014. március 9., vasárnap

Két sorozatot indítunk hétfőtől!

Úgy érzem, hogy Isten egyre több segítséget nyújt a blog szerkesztéséhez. Hála Free-nak és a Dávid Sátora gyülekezetnek, az Amanda Buys - Szexualitás, nemiség tanítássorozat teljes terjedelmében elérhető lesz a blogon. A tanítás négy részes, és kétnaponta fogok egy-egy részt megjelentetni itt a blogon.

A köztes napokon egy másik sorozat indul el Derek Prince - A hit alapjai címmel. Ezek videó-tanítások lesznek, melyek a youtube-on is megtalálhatóak, de aki teheti, az olvassa majd el Derek azonos című könyvét, mert ott még részletesebben és összeszedettebben megtalálhatóak ezek a gondolatok. Izgalmas 3 hétnek nézünk elébe, szóval ne hagyjátok ki! :)

2014. február 15., szombat

A paráznaságról tabuk nélkül

Nagyon jó kis cikket kaptam, melyet mindenkinek ajánlok. Freenek köszönhetően most könnyedén megoszthatom veletek is! :)

A cikk elolvasásához kattints ide!

2014. február 10., hétfő

Megszabadultam a pornógráfiától! - James Jennings

Ezt a videót Nagyon ajánlom mindenkinek, akinek még nem sikerült megszabadulnia! Köszönöm Joe, hogy a figyelmünkbe ajánlottad!


Megszabadultam a pornógráfiától! - James Jennings

2014. február 9., vasárnap

Ricsi beszámolója

Akkor most jöjjön egy olyan ember beszámolója, aki felismerte, hogy az életében ott a bűn és ettől meg kell szabadulnia. Azt kívánom neked Ricsi, hogy minél előbb sikerüljön a teljes megtérés, és mutassa meg az Úr min kell változtatnod ahhoz, hogy ne vágyj többé a pornóra. Én azt javaslom neked, hogy nézz szét az oldalon, és főleg a holnap megjelenő videóban elmondottakra figyelj nagyon. A lelkedet meg kell újítsa az Úr, önerőből nem sikerülhet...


Ricsi (19)

Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

Nos nem olyan régen kezdtem bele, körülbelül 3-4 éve, lassan kitapasztaltam a testem fejlődésével a különböző ingereket. Még alig 10-11 éves lehettem, amikor életemben először láttam pornófilmet. Éreztem a bizsergést lent, de akkor nem értettem és persze tetszett a látvány. Titokban mindig néztem és igen tetszett persze akkor még nem tudtam milyen rossz dolog ez. Miután nőttem, cseperedtem szexuálisan megvilágosodtam és megtudtam, hogy mit és hogyan a pornófüggés mellé társult a maszturbáció is. Sajnos a mai napig az vagyok, próbálok leszokni de nem könnyű. Sokszor elesek de mindig próbálok felállni.

Még mindig függő vagy? - Igen az vagyok! Ez egy ördögi kör amiből nehéz kijutni de persze nem lehetetlen csak elszántság és hit kérdése. Mennyire merem rábízni magam Istenre és mennyire hiszek benne?

2014. február 8., szombat

Tim Conway - Harc a szexuális erkölcstelenség és a pornográfia ellen

Joe jóvoltából egy újabb videó került fel az oldalra, de ide kattintva is megnézhetitek:

Tim Conway - Harc a szexuális erkölcstelenség és a pornográfia ellen


2014. február 6., csütörtök

Free beszámolója

Hálát kell adjak Istennek, mert egyre több sikeres szabadulásról szóló beszámolót tudok megosztani veletek! Free beszámolója is ilyen, így bátran ajánlom mindenkinek. Nagyon sok anyagot is kaptam tőle, amit pedig külön köszönök, hamarosan azokat is közzéteszem!

Free

Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

14 éves koromban kezdődött, és egészen hihetetlen, hogy mennyire bele tud égni az emberbe, amit
először lát… Apám videókazettái között találtam ilyet, és ugye ekkor már elkezdtek dolgozni a hormonok,
emiatt egyszerre vonzott és taszított a dolog. Ennek ellenére elkezdtem nézni, és alattomos módon függővé
váltam. Ennek előzménye volt, hogy 13 évesen szexújságokat is találtam, és sajnos a pornó megfelelő alapot
biztosított a továbblépéshez… Majdnem 20 évig voltam függő, kisebb kihagyásokkal.

Még mindig függő vagy? - Nem

Keresztény vagy? - Igen

Mi a nemed? - férfi

Hogyan kezdődött a függőség? 

2014. február 3., hétfő

Aláírásgyűjtésbe kezdtünk!

Az alábbi linken keresztül tudsz hangot adni annak, hogy eleged van a pornográfiából!


Köszönjük mindenkinek, aki aláírja!

Az egyik legszomorúbb beszámoló...

Talán még sosem voltam olyan szomorú, mint ennek a történetnek a végén. Köszönöm Joe, hogy elküldted ezt nekünk tanulságul!

Joe (38)

Mióta vagy pornófüggő, vagy meddig voltál az?

Kb 13 éves lehettem amikor kezdödött, érdekes hogy tisztán emlékszem mindenre pedig ez már 25 éve történt. Bizony már 25 éve a rabja vagyok ennek a szennynek ami teljesen tönkretette az életemet. Többek között ezért is szántam rá magam az írásra, hogy megosszam veletek a történetemet, mielőbb kapjatok észbe amig még nem késö mert ez a szörnyeteg felemészt mindent és mindenkit. A másik ok az volt hogy, teljes szivemböl gyűlölöm ezt  és kész vagyok harcolni ellene a végsőkig de rá kellett jönnöm hogy ez egyedül nem megy. Ezért is vagyok nagyon hálás ezért a blogért mert itt sorstársakra és egyben harcostársakra találtam mert számunkra ez egy harc egy háború amit nap mint nap megkell vívnunk.
Szóval hogy kezdödött? A haver bátyjának megtaláltuk a pornoujság gyűjteményét, aztán megtaláltam apám videokazettáját bla bla bla. Itt szerintem nem az a lényeg hogy kezdödött hanem az, ahogy tönkre tette az életemet.

Még mindig függő vagy? - Nem

2014. február 2., vasárnap

Ima 2

Ezt az imát is egy kedves barátomtól kaptam. Az példaimák mindig nagyon jók, mert utat mutatnak! Mindamellett azt javaslom, hogy senki ne szó szerint ismételgesse őket nap mint nap. Az ima legyen személyes, legyen szívből jövő. És mindig a hálával kezdődik, mert megérdemli az Úr!

IMA SZENVEDÉLYBETEGSÉG ESETÉN

Test, csendesedj el, Jézus nevében!

Eltávozik a … (neve) terhe vállamról és igája nyakamról, és megsemmisül az iga a kenet alatt. (Ésa. 10,27.)

Hálát adok Neked Atyám, mert igáim szegeit összetörted, és egyenesen járatsz engem. (3Móz. 26,13.)

A … (neve) felkel az életemből, és a tengerbe veti magát, Jézus nevében. Szabad vagyok a … (neve) kötelékétől Isten dicsőségére, Jézus nevében! (Márk 11,23.) Ámen.

Az én ó emberem Krisztussal megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a test kívánsága, hogy ezután ne szolgáljak a testnek a kívánságban. (Róm. 6,6.)

Meghaltam a kívánságnak, de élek az Istennek az én Uram Jézus Krisztusban. (Róm. 6,11.)

Nem uralkodik a kívánság az én testemben, nem engedek a testnek az ő kívánságaiban. (Róm. 6,12.)

Krisztus Jézusban vagyok, nem test szerint járok, hanem Szellem szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a … (neve) rabságából. (Róm. 8,1–2.)

A törvénynek igazsága beteljesült bennem, mert nem test szerint járok, hanem Szellem szerint. (Róm. 8,4.)

Szellem szerint élek, a Szellem dolgaira gondolok. A Szent Szellem gondolata él bennem, mely élet és békesség. (Róm. 8,5–6.)

Szellem szerint élek, mert az Isten Szelleme lakik bennem. Krisztus bennem van, ezért a szellemem él a megigazulás miatt. (Róm. 8,9–10.)

Annak a Szelleme lakik bennem, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanő, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti az én halandó testemet is az Ő bennem való lakozása által. (Róm. 8,11.)

Nem vagyok adósa a testnek, hogy test szerint éljek; a test cselekedeteit a Szellem által megöldöklöm, azért élek. Megfegyelmezem a testemet Jézus nevében. (Róm. 8,12–13.)

Tudom, hogy a test a szellem ellen törekedik, a szellem pedig a test ellen. Én a szellemmel a test cselekedetei ellen megyek, és a Szellem segítségemre van ebben, segítségemre van az én erőtlenségemben. (Gal. 5,17. Róm. 8,26.)

Odaszánom az én testemet élő, szent és Istennek kedves áldozatul; ez az én józan szolgálatom. (Róm. 12,1.)

Felöltözöm a világosság fegyvereit. Mint nappal, ékesen járok, nem a test cselekedeteiben, hanem felöltözöm az Úr Jézus Krisztust, és a testet nem táplálom a kívánságokra. (Róm. 13,12–14.)

Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem megigazultság, békesség és Szent Szellem által való öröm. Ezekben szolgálok a Krisztusnak, így kedves vagyok Istennek. (Róm. 14,17–18.)

Engedelmes és bölcs vagyok a jóban, ártatlan a rosszban. (Róm. 16,19–20.)

Tudom, hogy én Isten temploma vagyok, és az Isten Szelleme lakozik bennem. Istennek temploma szent, ez vagyok én. (1Kor. 3,16–17.)

Mindent szabad nekem, de nem minden használ; minden szabad nekem, de én nem adatom a … (neve) hatalma alá. Minden szabad nekem, de a …(neve) nem használ, a …(neve) nem épít. (1Kor. 6,12. 10,23.)

Tudom, hogy az én testem a bennem lakozó Szent Szellemnek temploma, amelyet Istentől nyertem; és nem a magamé vagyok. Mert drága áron vétettem meg; dicsőítem azért az Istent az én testemben és szellememben, amelyek az Istené. (1Kor. 6,19–20.)

Én az élő Isten temploma vagyok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és bennük tábort járok. (2Kor. 6,16.)

Szellem szerint járok, és a testnek kívánságát nem viszem véghez. (Gal. 5,16–18.) A Krisztusé vagyok, a testet megfeszítettem indulataival és kívánságaival együtt. Szellem szerint élek, Szellem szerint is járok. (Gal. 5,24–25.)

Tiszta lelkiismerettel állok Isten előtt a Krisztusban, mert Krisztusnak vére, aki örökkévaló Szellem által Önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja az
én lelkiismeretemet a holt cselekedetektől, hogy szolgáljak az élő Istennek. (Zsid. 9,14.)

Mint engedelmes gyermek, nem szabom magamat a test kívánságaihoz, hanem amint szent az, aki elhívott engem, én is szent vagyok teljes életemben; mert meg van írva:
Szentek legyetek, mert én szent vagyok. (1Pét. 1,14–16.)

Megtartóztatom magam a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek. (1Pét. 2,11.) Nem engedek a testnek az ő kívánságaiban. (Róm. 6,12.) A Krisztus Evangéliumához méltóan viselem magam. (Fil. 1,27.)

Imádkozom, hogy a Krisztus Jézus kiábrázolódjon bennem. (Gal. 4,19.)

Többé nem embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint élem a testben hátralévő időt. Mértékletes és józan vagyok, hogy imádkozhassak. (1Pét. 4,2. 7.)

Feltámadtam a Krisztussal, ezért az odafelvalókat keresem, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődöm, nem a földiekkel. Mert meghaltam a földieknek, és az én életem el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, az én életem megjelenik, akkor majd én is Ővele együtt megjelenek dicsőségben. Megöldökölöm azért az én földi tagjaimat, … (neve) kívánságát. Levetkezem amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt, és felöltözöm amaz új embert, aki megújul annak képére és hasonlatosságára, aki teremtette azt. (Kol. 3,1–5. 9–10.)

Jézus mindenható nevében félreteszek minden terhet, akadályt és a megkörnyékező … (neve)-t, kitartással futom meg az előttem lévő küzdőtért. Jézusra, a szent hitem fejedelmére és bevégzőjére nézek, aki keresztet szenvedett, és az Isten királyi trónjának jobbjára ült. (Zsid. 12,1–2.)

Az Igének megtartója és cselekvője vagyok, nem csupán hallgatója, nehogy megcsaljam magam. (Jak. 1,22.)

Ahol az Úrnak Szelleme, ott a szabadság, a szabadulás … (neve) kötöttsége alól. Én ebben a szabadságban járok. Az Úr dicsőségének visszatükröződését fedetlen arccal szemlélem, az Ő szent ábrázatára változom el, dicsőségről dicsőségre az Isten Szellemétől. (2Kor. 3,17–18.)

Atyám, a Te Igéd által győztes vagyok. Győztes vagyok a világ felett, győztes vagyok a testem felett és győztes vagyok az ördög felett a Bárány vére által és a bizonyságtételem beszédei által. (1Ján. 4,4. Jel. 12,11.) Ámen.

2014. február 1., szombat

Ima 1

Ezt az imát egy kedves barátomtól kaptam. Az példaimák mindig nagyon jók, mert utat mutatnak! Mindamellett azt javaslom, hogy senki ne szó szerint ismételgesse őket nap mint nap. Az ima legyen személyes, legyen szívből jövő. És mindig a hálával kezdődik, mert megérdemli az Úr!

MILY DRÁGÁK NÉKEM A TE GONDOLATAID, OH, ISTEN

Uram, a szent Igédben mondod: Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújítása által. (Róm. 12,2.)

Az is meg van írva: Atyám, Tőled vagyok a Krisztus Jézusban, aki bölcsességül lett nekem Istentől, és megigazulásul, szentségül és váltságul. (1Kor. 1,30.) Bennem az Ige igazsága szerint Krisztus értelme van. (1Kor. 2,16.)

Jézus nevében őrködöm a gondolataim felett, és lerontok okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtek minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak. (2Kor. 10,5.)

Az elmémnek megparancsolom, hogy csak a Te gondolataidat gondolja. Elme, gondolatok, hatalmat veszek felettetek, a Jézus nevében. Jézus nevében megparancsolom, hogy a félelem és hitetlenség gondolatai helyett azokat a magasabb gondolatokat gondold, amik Isten gondolatai. Azokat a magasabb utakat járd, amik Isten útjai. Elme, megparancsolom neked, hogy ne szabd magadat e világhoz, ne szabd magadat a világ hitetlen gondolataihoz, hanem változz el az Ige megújítása által, és vizsgáld meg, mi az Istennek jó, megengedő és tökéletes akarata, és csak azon gondolkodj, ami igaz, tisztességes, igazságos, tiszta, kedves, jó hírű, amiben van valami erény vagy
dicséret. (Ésa. 55,9. Róm. 12,2. Fil. 4,8)

Drága Jézusom, hatalmat vettem az elmém felett. Mint Főpapom, a kezedbe adom azt, hintsd meg az elmémet a szent vérrel, és Te elevenítsd meg az elmémet. Add nekem a Te gondolataidat, mert én azokat a magasabb gondolatokat akarom gondolni, amik a Te gondolataid.

Nyisd meg az én elmémet, lehelj rá a Szent Szellemed által, hogy megérthessem az Írásokat. Felajánlom neked az elmémet, használd az elmémet, gondold a Te gondolataidat az én elmémen keresztül. Olvaszd bele az én elmémet a Tiédbe. Drága Jézusom, hadd forrjon össze az én elmém a Tiéddel, hogy a Te gondolataidat gondolhassam mindenkor, éjjel és nappal. (Luk. 24,27. 31.)

A felettem uralkodó jókegyelmedből az elmémmel a Szellem gondolatait gondolom, mely élet és békesség. Hálát adok neked, Mennyei Atyám, hogy ebben segítségemre siet a drága Szent Szellem, mert Ő szól hozzám, és azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nekem. Ő mindenre megtanít engem, és eszembe juttatja mindenkor a Te Igédet. (Róm. 8,6. Ján. 16,13. 14,26)

A szellemem szemeinek megparancsolom, hogy lehulljon róluk a lepel, Jézus nevében, és lássanak. A szellemem füleinek megparancsolom, hogy megnyíljanak és halljanak. Így teljes betekintést kapok, Istenem, a Te útjaidba, a Te szándékaidba, terveidbe, gondolataidba és akaratodba. Örvendezik a szívem, és áldalak, mily drágák nékem a Te gondolataid, oh, Istenem.Mily nagy azoknak summája. Atyám, csak Te vagy minden gondolatom. Ámen. (Zsolt. 139,17.)

Köszönöm!

Nemrég írtam, hogy jó lenne egy kis segítség a bloghoz, és kicsit komolyabb összefogást kialakítani. Nos az Úr mindig meghallgatja az imáinkat! Ma reggel már 5 levél volt a postafiókomban, ráadásul valaki olyan komoly és nagy mennyiségű anyagokat küld, hogy szerintem hetekig tart majd, mire mindet feldolgozom!
Isten áldjon mindannyitokat!

Pál

Ui.: Hamarosan fel is rakom az új anyagokat, szóval érdemes lesz figyelni a blogot!
(Egy kis marketing is kell! :) )

2014. január 25., szombat

Az üdvösség feltételei

Nagyon sok olyan levelet kapok, melyekben a pornófüggők, vagy a maszturbációval küszködők aggódnak lelki üdvösségük miatt. Persze ez érthető, hiszen amit tesznek bűn. Mégsem szeretném, ha ebben a félelemben vergődve megállna a szabadulási folyamat csak azért, mert senki nem világosította fel őket... Az alapozó Bibliaiskolában tanultuk az alábbi igazságot:

Róma 10:9-10

9 - Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
10 - Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.

Az üdvösséghez tehát nincs más dolgunk, mint hogy elhiggyük az alábbiakat:
- Jézus Isten fia, aki meghalt a mi bűneinkért,
- feltámadt a halálból,
- és az ő áldozata által nekem is üdvösségem van.

Aki pedig hisz valamiben, az beszélni is mer róla. Ezzel teljesedik be az üdvösség.

Mit jelent ez? Akkor mostantól jó minden így ahogy van, és nem is kell megszabadulni a függőségtől? Ahogy Pál mondaná: Távol legyen! A hit alapfeltétele az üdvösségnek. Aki hisz Istenben, az közelebb akar kerülni hozzá, tehát törekszik Isten akaratára. Ez azt jelenti, hogy meg akar szabadulni a függőségtől, és ezen dolgozik nap mint nap. A dolog lényege tehát nem az, hogy fogadjuk el a bűneinket, hanem az, hogy az, hogy ha hiszel, akkor meg akarsz változni, teszel érte, de ha el is buksz nem kell félned. Isten látja a lelkedet, tudja, hogy Ő felé törekszel, ezért nem veszi el a jutalmadat. Azért egyvalamit tartsunk szem előtt. Minden bukás után szükség van egy szívből jövő bűnbánatra. És itt a szívből jövőt nem győzöm hangsúlyozni!

1Ján 1:9

9 - Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.

1Sám 16:7b

Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.

2014. január 19., vasárnap

Valami összefogás kellene!

Már jó ideje gondolkodom azon, hogyan is lehetne a pornóellenes törekvéseket valamilyen nagy összefogássá kovácsolni. A pornóipar úgy dolgozik ellenünk, akár egy tökéletes gépezet - minden mindennel összefügg, egymásra épülnek a betegebbnél betegebb ötletek. Ez arra sarkall, hogy a jelen blognál nagyobb mértékű tettekre szánjuk el magunkat. Aláírásgyűjtés, civil összefogás stb... Ha valakinek vannak ötletei, akkor szívesen fogadom!

2014. január 9., csütörtök

Mikor veszíted el a már megszerzett üdvösséget?

Nagyjából ezt a kérdést tettem fel a gyülekezetünk felé egy olvasó kérésére, amire az alábbi választ kaptam. Szerintem mindenki számára tanulságos:

Miután egy ember befogadja Jézus Krisztust az életébe, és megkeresztelkedik, üdvösséget nyer. Viszont ez a megnyert üdvösség - ahogyan azt Ön a kérdésében helyesen teszi fel - elveszíthető. A visszatérésről (2 Pét 2:22), erről a negatív fordulatról Júdás története, ill. Anániás és Safira (Apcsel 5:1-33) tragikus halála megrázó tanulságokat tartalmaz a számunkra. Az üdvösség elvesztésének a matematikai pontja, a bűn által, az ember szellemében bekövetkezett állapot, melynek következtében kikerül az Édenből, a Mindenható jelenlétéből. Mindazonáltal a jó hír az, hogy jelenleg egy olyan kegyelmi korszakban élünk, amikor Jézus Krisztus engesztelő áldozata miatt, amíg az ember él, fennáll a lehetőség a megtérésre azok számára is, akik elvesztették a megszerzett üdvösséget.
   ''Mert az [Úr] nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.'' -  1Sám 16:7b
   ''...de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik:
Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra, azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.'' - Róma 5-20b-21.
   ''Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. '' - 1Ján 1:9.
Remélem sikerült a kérdésére választ kapnia.

Igen, megkaptam, és nagyon köszönjük!