2014. március 12., szerda

Amanda Buys - Szexualitás, nemiség 2/5.

Az alábbi tanításra Free hívta fel a figyelmemet és a Dávid Sátora gyülekezetnek közbenjárásának köszönhetően szerkeszthető formában is megkaptam a tanításokat. Jöjjön hát Amanda Buys szexualitásról szóló tanításának 5 részes sorozatának 2. része, melyet minden blogolvasónak nagy szeretettel ajánlok!

Amanda további hasznos és magyar nyelvű anyagait az alábbi oldalon találjátok: http://eu.kanaanministries.org/downloads/?category=5


Amanda Buys: Szexualitás, nemiség
2013. november 23. szombat délután
Köszönet a hanganyag begépeléséért Farnas Noéminek

Szeretnénk szembenézni az igazsággal, azzal, hogy milyen helyzetben is vagyunk. Tudnunk kell, hogy válságban vagyunk. Ezt már nem tagadhatjuk. Egyik nemzedékből a másikba került ez át, egyre csak épült, de az Igazság szabaddá tesz minket.
A társadalmunk szexuális válságban van. Olyan társadalom élünk, amely szexuálisan súlyosan károsodott. Az Egyesült Államokban végeztek egy vizsgálatot, egy lelkész segélyvonalán keresztül végezték. Pásztorok hívhatták ezt a vonalat, olyanok, akik bármiféle problémával küszködtek. A telefonálók több, mint 65%-a, olyan pásztor volt, akinek valamilyen szexuális függősége volt.
Amikor az agyról, annak belső működéséről készültek különböző felvételek, elkezdték vizsgálni a szakemberek, hogy vajon mi az a tényező, ami a leggyorsabban épít ki információs pályákat az agyban. Tudjátok, vannak mindenféle pályák, útvonalak, kapcsolódások az agyunkban, amelyek szerint gondolkodunk. Azt találták, hogy a leggyorsabban a pornográf képek nézése hoz létre bevésődést. 3 perc pornográfia már létrehoz új asszociációs pályát, bevésődést. Az agyba ez vési bele leggyorsabban az útvonalakat.
Tudjátok mi tart legtovább, hogy új információs pályát építsen ki? Érdekes volt az eredmény: a megbocsátás. Mivel Isten azt akarja, hogy bocsássunk meg, ez a legkevésbé természetes számunkra. Bennünk, a bukott emberekben minden vissza akar vágni. Azt tapasztalták, hogy akár 3 évig is eltarthat, amíg a megbocsátásnak útvonala épül ki az agyban. Ha tehát küszködsz egy-egy olyan területen, amelyen mély sebeket szenvedtél el, akkor ne legyen bűntudatod, ha újra és újra visszatér beléd erről a gondolat, és újra és újra meg kell bocsátanod. A megbocsátás nagyon lényeges, amikor olyan sebekkel kell elbánnod, amelyeket szexuális bántalmazások, problémák útján szenvedtél el.

Manapság sok függőség arra vezethető vissza, hogy emberek korábban szexuálisan károsodtak és ezért váltak függővé. Sok házasság nehézséggel küszködik és ezek gyökere is gyakran a szexuális károsodás. Sok személyes problémánál is azt találjuk, hogy annak a gyökere is szexuális károsodás, pl. valamilyen jellegű nemi erőszak. A gyerekek elleni nemi erőszak a mai korban nagyon elterjedt. A hírekben halljuk, sok botrányos eset került napvilágra manapság. Pl. voltak gyerekek bizonyos római katolikus intézményekben, ahol sok éven keresztül szenvedtek el bántalmazást szexuális téren. Vagy árvaházak, ahol szintén sok nemi erőszakot követtek el gyerekek ellen. Mivel mindez szégyen, nem akarunk beszélni se róla.
A statisztikai adatok szerint Amerikában a lelkészek több mint 70%-a küszködik a pornográfiával. Egy tizenéves, egy év alatt több mint húszezer szexuális eseményt láthat tévében. Sok a válás a világban is és a gyülekezetekben is. Az internetes pornográfia beszivárgott az otthonainkba, beszennyezte a vállalkozásainkat, még az Egyházat is. A mi országunkban, a tizenévesek több mint 40%-a már 15 éves kora előtt közösül szexuálisan. Egyre több a tizenéves teherbeesés, és az abortusz szinte életmóddá vált.
Segítségre van szükségünk! Azt meg kell értenünk, hogy már kezdettől fogva, amikor Isten megalkotott minket, úgy tervezett meg Isten, hogy számított a szexre, sőt Ő tervezte belénk. Ez nekem nagy kijelentés volt, mert amikor én megtudtam, hogy a szex Isten ötlete volt, huuh micsoda kijelentés volt! Mert én úgy nőttem fel, hogy a szex szennyes dolog, pajkosság és titkos dolog, nem beszélünk róla.
Isten miért is adta nekünk a nemiséget? Mert Ő már akkor a szövetségre gondolt.
Mát.19,4-6 „… ’Nem olvastátok talán, hogy a Teremtő kezdetben férfivá és nővé teremtette az embert?’ Majd ezt mondta: ’Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és a kettő eggyé lesz. Ezután tehát már többé nem kettő, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét’!”
Isten nagyon egyértelműen megmondja nekünk, hogy Ő férfivá és nővé teremtette az embert: egy férfi és egy nő – ez az ember. Utána elmondja azt is, hogy ezért a férfi elhagyja apját és anyját és egy testté válik a feleségével. Többé ők már nem kettő, hanem egy test. Utána azt mondja Isten Beszéde, hogy amit Isten eggyé tett, azt ember ne válassza szét.
Tudjátok, én azt gondolom, hogy a szövetség szó jelentését elvesztettük. A szövetség azt jelenti, hogy mindörökre. A mi Istenünk egy szövetségmegtartó Isten. Ő soha nem szeg szövetséget, és Neki ez a szándéka a házassággal is. Ha válást éltél át, kérlek, ne legyen benned kárhoztatás, senki nem ítél el téged. Kérlek, ne legyen bűntudatod, miközben ezekről beszélünk, csak azt mondjuk, hogy tanuljunk a hibáinkból és ne kövessük el őket újra.
Meg kell értenünk, hogy a házasság szövetség és nem csupán egy szerződés. A szerződés egy jogi cselekmény. A szerződés azt mondja: ’ami az enyém, az az enyém, ami a tied, az a tied, és akkor mi most összejövünk egymással’. A szövetség viszont azt mondja: ’mindenem a tiéd és mindened az enyém. Most már nem az én szobám, nem az én ’ezem’, nem az én ’azom’, hanem ’mi vagyunk’, mert a kettő eggyé lett. Ezt jelenti a szövetség.
Egy menyegzői ünnepségen például amikor a menyasszony ott áll az ajtóban és már kész belépni, hogy találkozzon vőlegényével, akkor általában egy vörös szőnyeget terítenek eléjük. Ezen a vörös szőnyegen jön előre. Vajon miért? Miért vörös szőnyeg? Ez egy prófétai jel arról, hogy a szövetségnek a vérhez van köze.
Amikor Isten a kislányokat megalkotta, Isten adott minden kislánynak egy ’kárpitot’, ’függönyt’, és ez a ’függöny’ nagyon értékes. Mivel a testünk a Szent Szellem temploma, Isten valahogy megpróbál megmutatni egy képet és ezt nekünk vissza kell tükröznünk. Emlékezzünk, a Szent Sátorban is volt egy kárpit, ami elválasztotta a Szent helyet a Szentek Szentjétől. A papok, akik szolgáltak, csak a Szent helyre mehettek be, de a Szentek Szentjébe nem. Csak egyszer egy évben az engesztelés napján léphetett be a főpap a kárpit mögé – de csak az áldozati bárány vérével. Azon a napon, amikor Jézus meghalt, a kárpit a tetejétől az aljáig kettéhasadt és megnyílt az út a Szenthely és a Szentek Szentje között. Mindenkire sokként hatott, mert ez egy nagyon vastag kárpit volt és senki nem léphetett emögé, csak egy évben egyszer maga a főpap, de ő is akár meg is halhatott.
Isten ad nekünk egy képet a házasságról és elmondja nekünk, hogy minden kislánynak van egy kárpitja, ami az ő szentek szentjét védi, mert ez szent Isten előtt. Mit tesz az apuka? Fogja a kislányát, és amikor elkezd a méhekről meg a madarakról kérdezni és szeretné tudni, hogy az ő teste hogyan működik, akkor az apukája és az anyukája elmagyarázza neki, az életkorának megfelelően. Az életkortól függ, hogy mennyit mondanak el neki, de mire 12 éves lesz, addigra már az egész képet látnia kell. Akkor a kislány meg az apukája köt egy szövetséget, amelyben a kislány megígéri az apukájának, hogy ő egyetlen fiatalembert sem enged a kárpitja közelébe vagy amögé és a szövetség jeleként – ahhoz hasonlóan, mint ahogy tudjátok, amikor én is férjhez mentem, a férjemtől kaptam egy gyűrűt, ami a szövetség jelképe – az apuka ad egy ajándékot a kislányának, aminek drágának kell lenni, pénzbe kell kerülnie, mert a szüzesség nem olcsó dolog. Ekkor a kislány megígéri az apukájának, hogy ő tisztán megtartja magát, és ha bármelyik fiatalember megpróbál az ő kárpitja közelébe menni, azonnal megmondja az apukájának, és az apuka majd rendbe teszi a fiatalembert. Ott az ígéret.
Az én lányaim gyűrűt kértek. Most már férjnél vannak, de amikor elkezdtek barátaik lenni, akkor megkérdezte a fiú, ’Ez kinek a gyűrűje?’ Azt mondták ’Apukámé’. ’Apukádé? Miért adott neked egy gyűrűt?’ ’Mert megígértem neki, hogy tiszta, érintetlen maradok a házasságkötésem napjáig.’ Amikor a lányom 28 éves volt, végül találkozott a leendő férjével, és a fiú megkérdezte: ’És ez a gyűrű?’ ’Ez az apukám gyűrűje!’ ’Te még szűz vagy 28 évesen?’ ’Igen, megígértem az apukámnak.’ Ekkor ez a fiatalember eljött hozzánk és azt mondta a férjemnek ’Hallottam a gyűrű történetét! El akarom mondani Önnek, hogy nagyon tisztelem Önt és nagyra becsülöm azt a szövetséget, amit a lányával kötött! Megígérem, hogy nem érek hozzá, addig a napig, amíg feleségül nem veszem!’ Ez nagyon erőteljes volt.
Tudjátok, ilyen alapokat kell visszahoznunk a családjainkba. Ez persze korábban kezdődik a gyereknevelésnél is, de 12-13 éves gyerekeknél már nagyon fontos, amikor már kezdenek működni a hormonok. Az apa leül a fiával is és elmondja neki: ’Isten minden kislánynak adott egy kárpitot. Nem szabad egy leánykának a kárpitjához se közel menned, amíg feleségül nem veszed az egyiket.’ Akkor a fiú is ígéretet tesz az apjának. Vannak fiatalemberek, akik ilyenkor karórát kérnek, olyat, amit mindig hordanak, ami emlékezteti őket az apjuknak tett ígéretükre. Ha az apák visszatérnek Isten útjaihoz és engedelmesen tanítják, képzik a gyermekeiket, több fiatal lép szűzen házasságra.
Most már értjük a szövetség szót. Kell, hogy vér folyjon. Ahhoz, hogy megálljon egy szövetség, vérnek kell folynia. Amikor a menyasszony végigsétál a vörös szőnyegen ez egy prófétai üzenet: ’Itt én most nem csupán egy jogi szerződést kötök, hanem ez egy mélyebb dolog, ez egy szövetség, és a vér a pecsét ezen a szövetségen.’ És ezután, amikor a fiatalember behatol a fiatal feleségébe, akinek még ott van a kárpitja, akkor föntről lefelé kettészakad ez a kárpit, és vér folyik, ugyanúgy, mint a Szent sátorban, amikor Jézus meghalt, amikor kettészakadt a kárpit és Jézus vére kifolyt. Ez volt Isten szándéka a házassággal, mert beléptek a Szentek Szentjébe. Isten előtt szent az, amit tesztek, ezt nevezzük szövetségnek.
A szövetség azt jelenti, hogy két ember ígéreteket tesz egymásnak, hogy hűséges és igaz marad egymás iránt. Megígérik, hogy egy test lesznek, nem lesznek más szeretőik. Megszabadulnak minden szerelmeslevéltől, amiket régebbi barátaiktól/barátnőiktől kaptak, az összes régi fényképtől, ajándéktárgytól megszabadulnak, mert mit mondott Isten az Ő népének: ’Féltékeny, féltőn szerető Isten vagyok, nem szabad, hogy más istenetek legyen Én előttem.’ Amikor házasságot kötünk, akkor levágjuk magunkról a régi szerelmeket, most már csak egy ember van az életünkben. Ígéreteket teszünk a tanúk előtt, akik eljöttek a menyegzőre és Isten előtt is.
Meg kell értenünk, Isten azt akarja, hogy egy testté váljunk, hogy ne legyen semmilyen szexuális partnerünk a házastársunkon kívül. Ha van, akkor átkok szállnak ránk és a gyerekeinkre. Védenünk kell a szexualitásunkat, de ahhoz meg kell értenünk, mert olyat nem tudunk védeni, amit nem értünk. A nemiséggel kapcsolatban nekünk is meg kell értenünk, hogy mi ezzel a célja Istennek? Isten miért adott nekem nemi szerveket, mi a céljuk? Ha értem, akkor már meg is tudom védeni, mert tudni fogom, hogyan dolgozzam ezen az ügyön.
Isten szellemnek, léleknek és testnek alkotott minket (1.Thessz.5,23). A szex nem csupán fizikai dolog. Ha visszaélünk a nemiségünkkel, akkor ez hat ránk szellemileg, lelkileg, érzelmileg, fizikailag is, vagyis életünk minden területén hat ránk. Valahányszor szexuális tevékenységet folytatunk házasság szövetségén kívül, akkor visszaélünk a nemiségünkkel. Meg kell értenünk, hogy Isten szövetségre teremtett minket, a házasságra, arra, hogy csak egy szexuális partneretek legyen. Isten nem tette nehézzé a hűséget, a bűn tette nehézzé. A bűn teszi nehézzé a hűséget számunkra. Nézzük meg, hogy mi Isten álma a mi szexualitásunkról.
Hol hangzott el az első házassági ajánlat a Bibliában? Hol olvasunk az első házasságkötésről? Isten a Bibliát Ádámmal és Évával és egy menyegzővel indítja el. Aztán olvassuk, hogy a Jézus első csodája is egy menyegzőn történt. A Biblia pedig egy házasságkötéssel ér véget.
Isten szereti a menyegzőket, ez számára az elsőszámú dolog, mert ez szövetség, és Ő egy szövetség-megtartó Isten. Azt látjuk, hogy az első házassági ajánlatot Isten a Sinai hegynél tette. Isten kihozta népét Egyiptomból, az emberek leszámoltak minden egyiptomi istennel, és Ő elhozta őket a Sinai hegyig. Isten ott azt mondta a népnek: ’Hozzám jöttök feleségül?’ Az emberek azt mondták ’Igen’. Akkor egy gyönyörű menyegzőre került sor.
Szeretnélek most elvinni titeket a Szent sátorba, mert mi most az újszövetségben vagyunk, és a mi testünk a Szent Szellem temploma. Szeretnék egy párhuzamot vonni a pusztai Szent sátor és a ma élő testünk között. Nagyon sok dologgal kapcsolatban vonhatnak az emberek párhuzamot valami, meg a Szent sátor között, de most a nemiségünk a téma, amire koncentrálunk, így most ez a párhuzamunk tárgya.
Ha megnézzük a képet, akkor látjuk, hogy van a pitvar, ami a test, aztán ott van az égőáldozati oltár, utána van egy hely, ahol meg lehet mosakodni, onnan be lehet lépni a Szent helyre és annak a mélyén van valahol a Szentek Szentje, ahova Isten tüze leszáll.
Szeretném elmondani, hogy amikor egy házaspár bensőséges kapcsolatra lép egymással, akkor mi a párhuzam eközött és a Szent sátor között. Az első dolog, amikor beléptek az imádásba (és ti nagyon is jól tudjátok, hogy milyen az imádás), Isten a szexuális bensőségességet imádásnak hívja. A szexuális cselekmény az imádás, és ahogy a szövetségen belül a hálószobánkban tesszük, ez lehozza Isten dicsőségét. Viszont ha valaki a szövetségen kívül él szexuális életet, akkor azzal a sátánt imádja, mert akkor is imádás, akkor is szellemi cselekedet is. Hogy egy szexuális aktus kinek az imádására való, az dönti el, hogy melyik oltáron végzik az ’áldozatot’.
Amikor belépsz az imádásba ... Tudjátok, a házasságban a férj a pap, ő a család feje, ő a vezető. Hölgyeim, Isten mondja ezt. Bocsánat, de így igaz. A múltban azt történt, hogy a férfiak is megsebesültek, visszavonultak és gyakran nem vállalják a vezetői szerepüket. Az, hogy te vagy a család feje, nem azt jelenti, hogy a házban tiéd a legnagyobb szék, nem azt jelenti, hogy a te kezedben van a távirányító, és te mondhatod meg, mit nézünk a tévében.
A héber egy képes nyelv. Mielőtt betűik lettek volna, a férfi szerepét, elhívását úgy rajzolták le, hogy a férfi áldja a családját. Ha viszont most a 21. században megkérnélek titeket, hogy rajzoljátok le, hogy mit is jelent számotokra az, hogy a család feje a férfi és áldja a családot, vajon mit rajzolnátok? Valószínűleg egy apát, aki éppen kézrátétellel imádkozik a gyerekeiért. De a hébereknek nem ez volt képe az apáról. A héberek képe az apáról egy teve.
Miért pont teve? Egy álló tevét semmire nem lehet használni. Csak akkor tudjuk hasznát látni, ha letérdel. Hogy a férfi képe a teve, annak az a mondanivalója, hogy ő a család feje, vagyis ő a pap, a próféta és a király a családban. Papnak lenni azt jelenti, hogy odamész Isten elé és odaviszed a családodat. Prófétának lenni azt jelenti, hogy meghallod Isten üzenetét és azt elmondod a családodnak, és csak ezután lehetsz király. Persze, mindenki király akar lenni a környezetében, de ehhez előbb papnak kell lenned és prófétának, és csak ezek után lehetsz király.
A teve letérdel, a felesége, sőt a gyerekei is fölmásznak a hátára, utána a teve föláll és elkezd abba az irányba menni, amit Isten mutatott neki.
A mi házasságunkban először a babiloni rend működött, ahol a nő irányított. Meg is magyaráztam, mivel ’a férjem nem annyira szellemi’. Amikor Isten azt mondta nekem, hogy ’Amanda, a te férjednek van egy forródrótja a Mennyel, ami neked nincs’, azt mondtam: ’Ez képtelenség. Ő mikor imádkozik? Minden imát én csinálok, ő mikor imádkozik?’ Isten akkor azt mondta nekem: ’Mivel ő a férjed, Én a férjeden keresztül szólok hozzád’. Vannak dolgok, amiket Isten a férjemnek mond meg, hogy ő mondja meg nekem. Én is hallom Istent, de amikor rendnek kell lennie az otthonunkban, a családunkban, akkor a férjemnek kell az irányt megmutatnia.
Nagyon bosszús voltam ettől. ’Az apám lezüllött alkoholista férfi volt és elképzelhetetlen, hogy én férfira hallgassak’ – mondtam. ’Különben is, a férfiak csak ’egy dolgot’ akarnak, és ha megkapták, akkor fölhúzzák a nadrágjukat és végeztek veled’. Én erről voltam meggyőződve. Nekem erről beszélt a nagymamám is, meg az anyukám is, ezért aztán én azt mondtam, hogy én nem engedem meg egy férfinak sem, hogy a fejemre üljön. Ezért is csoda, hogy a férjemmel még mindig együtt vagyunk. Isten tudta, hogyan kell a figyelmemet felkeltenie, és amikor azt mondta nekem, hogy ’Amanda meg kell tanulnod alávetni magad a férjednek’, azt mondtam: ’Uram, inkább szülök még egy gyereket. Sokkal könnyebb lenne inkább még egy gyereket szülni! Kérlek, légy szíves, nem akarom alávetni magam!’ De Isten nem tágított. Számomra nagyon nehéz volt!
A férjem nem volt annyira ’szellemi’, mint ahogy én szerettem volna, így hát arra gondoltam, ’segítek’ neki meg Istennek is. Fogtam a férjem pizsamáját és megkentem a pizsamáját olajjal. Az egész pizsamája csupa olajos lett. Aznap este megnézte a pizsamáját és megkérdezte: ’Mikor mostad ezt ki?’ Azt mondtam: ’Majd holnap mosok, most csak vedd fel’. ’Egész nap a pizsamád fölött imádkoztam, vedd föl!’ – gondoltam magamban. Aztán megkentem a párnáját is olajjal, hogy hallja Istent. Aztán hallottam, hogy meg kell kenni a cipőjét is, Így hát olajat öntöttem a cipőjébe is … J Én mindent megpróbáltam.
’Uram, én segítettem Neked, mindent megkentem, megvallottam, megcsináltam. Atyám, kérlek, csinálj valamit ezzel az emberrel!’ Akkor azt mondta az Úr: ’Amanda, állj félre az útból! Kezdd el áldani őt és tisztelni, mint a család fejét!’ A férjem sokkot kapott ettől, mert én azelőtt soha nem kértem bocsánatot, mert nekem mindig igazam volt. Ez nekem nagy kihívás volt, de az Úr segített.
Emlékszem, 12 éve voltunk házasok, amikor letérdeltem a férjem lába elé és azt mondtam: ’Bocsáss meg! Most már becsüllek és tisztellek téged, mint a családunk fejét!’ Tudjátok, mit csináltam régen ezzel az egész ’teve-történettel’? Fogtam a tevét és vonszoltam magam után ahelyett, hogy a hátára ültem volna és arrafele mentem volna rajta, amilyen irányt Isten a férjemnek megszabott a család számára.
Tehát nagy felelősség nyomja férfiak vállát, mert Istentől kell hallaniuk. És utána az irányítás, az iránymutatás, amit a családjuknak kell adniuk. De Isten felkeni a férfiakat, hogy meglássák az ajándékokat a feleségükben, a gyermekeikben és megáldják őket.
Most már tehát tudjuk, hogy ’a férfi a pap’ – ez az egész dolog mi mindent is jelent. Amikor belépsz a Szent sátorba, hogy imádd az Urat, először a pitvarba lépsz be. … Más emberek előtt, mások jelenlétében hogyan beszélünk egymással? A gyerekek előtt, barátok előtt, becsüljük és tiszteljük egymást? Mert amit a pitvarban csinálunk, az dönti el, hogy be tudunk-e lépni a Szentek Szentjébe. Hogyan bánunk egymással a ’pitvarban’?
Az oltár az a hely, ahol leteszem az életemet. Vagyis, már nem rólam szól a történet, hanem rólad, és mint szövetséges partneremnek és társamnak, neked adok mindent, amim csak van.
A következő a medence, ahogy közeledünk az imádás helyéhez, ebben megmosakszunk. Az Efezusi levél azt mondja, hogy Jézus megmos minket az Ő Beszédével és úgy vezet minket az Atya elé. Ez a házasságban is érvényes. Minden fiatalembernek, aki még nem nős, az mondjuk, hogy ’nem nősülhetsz meg, amíg nem ismered a Bibliát. Mert hogyan moshatnád meg tiszta vízzel a feleségedet, ha nem ismered a Bibliát? Hiszen szolgálnod kell a feleségednek, mert te vagy a papja.’
Tehát a Szentek Szentje felé való közeledésünkben a következő lépés, hogy megmosod feleséged az Írások vizével és közösen kijelentjük a szövetségünket, az egységünket, s aztán így megyünk be a Szent helyre.
A Szent helyen három dolog található:
1. A szent kenyerek asztala. Hogyan készítik a kenyeret? A gabonamagokat megőrlik, lisztet készítenek és utána lehet belőle tésztát gyúrni, kenyeret készíteni. Ez az a hely, ahol az akaratunkat le kell tegyük, s itt megőrlődünk. Azt mondja a Biblia, hogy egyik vas élesíti a másik vasat. A házasságban is így történik – megőrlődünk. A házasságainkból kenyereknek kell kisülniük, amelyekkel táplálhatjuk a körülöttünk levőket.
2. Aztán ott van az arany gyertyatartó. Ez az elménkre vonatkozik. Kell, hogy Isten Beszéde megvilágosítson minket. Mindezek után, te mint pap, be tudsz lépni a feleségeddel a Szentek Szentjébe. Vannak férfiak, akik először pornográf képeket, filmeket néznek, ilyenekkel foglalkoznak, ilyeneken ’tüzesednek be’ és utána fogják a feleségüket és vele közösülnek. De Isten azt mondja, ha a Szent sátor mintáját követjük a szexuális közösségünkben, akkor nem lehetnek szennyezettek a gondolataid, amikor be akarsz lépni a Szentek Szentjébe Isten imádására. Ez azt jelenti, ha a feleségednek vagy férjednek csak használod a testét, de közben más nőnek vagy férfinak a testére gondolsz, akiket máshol láttál, és közben ráadásul arra gondolsz, hogy ez így rendben van, hiszen a feleségeddel, férjeddel közösülsz, és nem más nővel, nem más férfival: emlékezzünk meg, hogy Jézus azt mondta, ha egy másik nőre, férfira gondolsz szexuális vággyal, akkor már házasságtörést követtél el a szívedben.
Figyelnünk kell, vigyáznunk kell arra, mi tölti be az elménket, miközben imádni készülünk, miközben imádjuk az Urat. A papoknak alaposan meg kellett tisztulniuk, szentnek kellett lenniük, csak így szolgálhattak a Szent sátorban. Isten azt kérdezi: ’Mi van a gondolatainkban, amikor éppen a házasságunkban bensőséges együttlétre készülünk?’
3. A jó illat oltára a harmadik dolog, ami a Szent sátorban van. Amikor az imádásodat az Úr elé viszed, azt is jelentheti gyakorlatilag, hogy pl. konkrétan imádkozhattok, miközben bensőségesen együtt vagytok. Megköszönhetitek Istennek ezt a gyönyörű ajándékot, amit nektek, mint házaspárnak adott. Férfiak, akiknek jó a hangotok, énekelhettek a feleségeteknek. De akkor is énekelhetsz neki, ha nincs olyan jó hangod, ez az imádás.
Ezt kell megértenünk, hogy ez imádás. Ahogyan ez a nagyszerű dicsőítő csoport bevisz minket az Atya jelenlétébe, ugyanígy történik ez a házasság szövetségében is, és utána pedig így együtt éritek el azt a pontot, amikor beléptek a Szentek Szentjébe. Ez a bensőségességnek az a helye, az a pontja, ahol a csúcspontot együtt tudjátok elérni. Ez imádás.
De gyakran az történik, hogy útközben elveszítjük egymást. Van, hogy a férfiak előre rohannak. A felesége még a pitvarban tart, ő meg már rohan be a Szentek Szentjébe az asszony előtt. Ó, micsoda csalódás, jajjj, ne… Ez általában nagy probléma, amikor házaspárokat lelkigondozunk. Azt mondtam: ’Atyám, segíts ebben nekünk. Hogyan lelkigondozzunk házaspárokat, amikor ez a problémájuk van?’ És az Atya akkor azt kérdezte vissza tőlem, hogy ’tudod, hogy mi az igazi szeretet?’ Így aztán fogtam magam, megkerestem a férjemet – kiválasztva a megfelelő időt –, és végigküzdöttük magunkat dolgokon, beszéltünk egymás szívével, és az én életemre egy nagy gyógyulás áradt.
Akkor megkérdeztem a férjem, hogy ’mondd meg nekem, te mitől, mikor érzed magad leginkább Isten szerinti férfinak?’ Gondolkodnia kellett ezen. Végül azt mondta, hogy ’a Szentek Szentjében, amikor mindent megadhatok neked, és nem kell kapnom semmit vissza’. Azt mondtam: ’Hű, ezt magyarázd el újra.’ Akkor azt válaszolta, hogy ’Isten úgy szerette a világot, hogy adott. És én akkor érzem magam leginkább Isten szerinti férfinak, amikor adhatok neked, a feleségemnek anélkül, hogy bármit várnék cserébe. Akkor is, ha én nem is érem el a csúcspontot, amíg te boldog vagy, nekem ez a legfontosabb.’ Teljesen ki voltam ütve. Átnyaláboltam a nyakát és csak szerettem őt.
Tudjátok – férfiaknak mondom –, az asszony tudni akarja, a feleséged tudni akarja, hogy te harcolnál érte, hogy megvéded, és akár még meg is halnál érte, ha kellene. Egy ilyen férfinak bármilyen nő alávetné magát. Én megtanultam az alávetettséget. A férjem megtanult engem úgy szeretni, ahogy Krisztus szereti az Egyházat, és így én is boldogan alávetettem magam neki, tisztelem őt és együtt tudunk mozdulni. Mindennek pedig ahhoz a bensőségességhez van köze, amikor együtt imádjuk meghitten az Urat, és egységben együtt vagyunk ebben a ’shekina’ dicsőségben. Ilyenkor Isten dicsősége leszáll a házasságotokra, és ez valóban a Hatalmas Isten imádására van, aki nekünk adta a házasság szexuális szépségét.
Emlékeztek, hogy a fiatalemberek feltettek nekem egy kérdést. Azt kérdezték, hogy ’Amanda, mondd meg, hogy Isten miért tette ezt egész szexuális területet nekünk olyan nehézzé? Fiatalok vagyunk, és állandóan szexuális képek vesznek körül minket. De mi tiszták akarunk maradni, szentül akarunk élni, de ez olyan nehéz.’ Én akkor bölcsességet kértem az Úrtól és az Úr akkor a Szent sátorhoz vezetett engem és azt mondta, hogy ’a tested Szent Szellem temploma’.
Ekkor azt kérdeztem a fiatalemberektől, hogy ’odaszenteltétek-e valaha a testetek tagjait, a templomotok eszközeit az Úrnak?’ ’Nem’ – felelték. Azt mondtam nekik, hogy ’a szent sátorban minden eszközt, ami csak ott volt, mind megkenték olajjal és odaszentelték az Úrnak, hogy szent legyen, hogy mind az Úrnak elválasztott eszköze legyen. Ez az én testem tehát Isten temploma, és nekem is vannak ’eszközeim’. Vannak eszközeim, amelyeknek mindnek szövetségben kell működniük. Oda kell tehát szentelnem az ’eszközeimet’, testem minden egyes tagját, részét az Úrnak.’
Aznap este mindegyik fiatalember egy üveg olajjal ment be a zuhany alá. Amit megértettek, azt meg is cselekedték. Odaszánták az eszközeiket az Úrnak, és azt mondták: ’Mennyei Atyám, Te adtad nekünk ezeket a testrészeket arra, hogy ezekkel is imádjunk Téged. Most odaszenteljük ezeket Neked.’
A visszajelzések ezektől a fiatalemberektől megdöbbentő volt. Azt mondták, hogy sokkal jobban tudnak uralkodni magukon, mert már értették, hogy mi a célja a testrészeiknek, az Isten temploma eszközeinek, és így oda tudták mindezeket szánni az Úrnak. Ez nagyon gyakorlati volt. És ez működik. Ezek a fiúk nagyon hasznosnak találták.
Tehát a szellemünk és a nemiségünk kapcsolata a témánk. Ahogy már beszéltünk erről, a szex nem csak test és test közötti aktus, hanem test-test, lélek-lélek és szellem-szellem között is.
Az első parancs, amit Isten adott Ádámnak és Évának, az volt, hogy lépjenek közösségre egymással szexuálisan. Isten azt mondta, ’menjetek, legyetek gyümölcsözők, legyetek termékenyek, szexeljetek’. Ez nagyon bibliai. Legalább most már mindenki mosolyog … Ádám és Éva pedig engedelmesek voltak.
Isten úgy tervezte, hogy amikor egy házaspár összejönnek egymással a szövetségben, akkor életet adjanak egymás szellemének. Ez egy kicsit úgy működik, mint az iPod. Itt van ez a házaspár, akik Isten módján akarnak élni, engedelmeskedni akarnak Istennek. Attila a pap, és ő szolgál a felesége felé. És természetesen Yvette is szolgál a férje felé. Ez úgy működik, mint az iPod. Tudjátok, ha frissíteni akarjátok az iPodotokat, akkor be kell dugni az USB-t a számítógépbe, és akkor, ami rajta van a számítógépen, az letöltődik az iPodra, és akkor a két készüléken már ugyanaz az információ van. A hálószobában pontosan így működik. A mi Istenünk a hightech-ben nagyon otthon van. Fontos, hogy rendszeresen csatlakoznotok kell, különben nem vagytok frissítve/updatelve. Ez az Úr parancsa.
Ezt mondta Isten Ádámnak és Évának. Tehát a kettőjüknek szinkronban kell lenniük egymással, ahogy az iPodnak és a számítógépnek. A férj nagyon elfoglalt hétközben, sokat dolgozik, de imádkozik és imádja az Urat. A feleség is nagyon elfoglalt hétközben, imádkozik is és imádja az Urat, de aztán Isten azt mondja, hogy ’na, most itt az ideje, hogy szinkronba kerüljetek egymással’. Ekkor jön a ’szent sátor története’:
Mindent, amit a férj a hétköznapokban az Úrtól kapott, ami neki életet adott az Atyától, a szexuális közösülésben a csúcsponton letölti a feleségébe. A feleség is így van. Minden, amit a hétköznapokban ő kapott az Úrtól, a szexuális együttlétben, a csúcsponton letölti a férjébe és így ketten eggyé lesznek. Ez tartja egyben a házasságot. Ennek rendszeresen meg kell történnie. Tehát, nektek papként szükséges ezt tennetek, nincs döntési lehetőségetek, muszáj.
A nők agyában gyakran feljön: ’Ó, Uram, már megint itt az ideje, kérlek, segíts nekem Uram! Kérlek, segíts most, Uram!’
Tudjátok, a legfontosabb szexuális szervetek az a két fületek között van. Isten jó. Ő mindig segít. Nekünk, nőknek olyan az agyunk, mint egy olyan számítógép, amelyben sok ablak/windows van nyitva. A férfi elméje nem így működik. Nála csak egy ablak van nyitva és ő csak a ’Szentek Szentjét’ látja. De a nőknek az elméjében gyakran nyitva van még a főzés, takarítás, mosás, stb. más elfoglaltság ablakai/windows-ai is. Tehát férfiak, hadd adjak nektek egy tanácsot. Segíts a feleségednek, hogy bezárja a többi ablakot: ’Ne aggódj, nincsen semmi kaja a tűzhelyen, nem ég oda a vasaló, …’ És akkor ő megkérdezi, hogy ’és az ajtó zárva van?’ Nyugtasd meg: ’Igen, az ajtó is zárva van.’ Először minden más ablakot be kell zárni, hogy a feleség is tudjon koncentrálni egy dologra, a ’Szentek Szentjére’, a kölcsönös szinkronizálásra. Ez a házasság szépsége. Ez a szövetség. Így tervezte Isten, hogy két ember eggyé legyen. És ez gyönyörű.
Magunk odaadása a társunknak – ez Isten álma velünk kapcsolatban, hogy rendszeresen kerüljünk összhangba egymással, hangolódjunk egymásra. És ahogy telnek az évek, a férj ajándékai és tehetségei, talentumai, elkezdenek letöltődni a feleségbe, és ugyanígy a feleség ajándékai, talentumai is a férjébe.
Sok évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szolgálni, a férjem nem volt túl jó szónok, neki inkább prófétai ajándéka volt, de most hallanotok kellene, hogyan tanít. Az évek során gyakran letöltöttünk egymásba dolgokat, szinkronizálódtunk egymással. Így én is, ő is sokat kaptunk egymástól. És ez gyönyörű és nagyszerű.
Tehát megosztjátok az ’adatokat’, mindazt egymással, ami bennetek van. Viszont össze kell kapcsolódnotok ahhoz, hogy ez működjön. Ilyenkor megosztjuk a szellemünket, lelkünket is egymással, mert a szex nem csak test és test között történik. Igazi átadás történik.
Mielőtt Ádám és Éva vétkeztek volna, boldogok voltak a kertben, teljes békességben és örömben voltak a nemiségükkel. Nem szégyellték, hogy mezítelenek, és Isten fénye ragyogott belőlük. De amikor vétkeztek, kialudt a fény. Szellemük le lett vágva Isten Szelleméről. A fügefaleveleket ragadták meg, hogy megpróbálják eltakarni szégyenüket. Itt lépett be a nemiséggel, a szexualitással kapcsolatos szégyen az életünkbe.
Amikor Isten megnyitotta előttem az Írásokat ezzel kapcsolatban, akkor már tizenhét éve házasok voltunk. Akkor jöttem rá, hogy én még mindig szégyellem magam a mezítelenségemben. Valahányszor megpróbáltam eltakarni mezítelenségemet a férjem előtt, azt mondtam: ’Atyám miért van ez, honnan jön ez belém? Hiszen, az igazi minta, Ádám és Éva nem szégyellték magukat egymás előtt. Mi történt velem?’
Isten akkor megmutatott nekem egy emlék-képet. Körülbelül öt éves lehettem. Éjszaka felébredtem és mentem végig a folyosón a WC felé. Apám részeg volt, és éppen ő jött kifelé a WC-ről és mezítelen volt. Nekem, kislánynak az nagy trauma volt, sokkolt, hogy így találkoztam a részeg, mezítelen apámmal, és az nagyon megsebzett engem. Nem molesztált, semmi nem történt. De csak az, hogy láttam apám mezítelenségét, a házasságunkban tizenhét évig megfosztottam a férjemet attól, hogy szabad tudtam volna lenni vele a mezítelenségem miatti szégyen nélkül.
Az Úr elé mentem, és azt mondtam: ’Atyám meg kell gyógyulnom. Olyan akarok lenni a férjemmel, ahogyan Ádám és Éva voltak a bűneset előtt’. Akkor imádkoztunk együtt a férjemmel, és az Úr gyógyított engem. Nagy szabadságot kaptam. Utána már oda tudtam adni magam a férjemnek szabadon, könnyedén, semmit sem visszatartva.
Sokszor, amikor idősödünk, arra gondolsz, hogy a tested már nem olyan szép, mint volt, vannak bizonyos visszerek a lábadon, meg a narancsbőr is. Amikor hozzámentem a férjemhez, nagyon széles vállú volt, nagyon büszke voltam a férjemre. Ahogy teltek az évek, a mellkasa kicsit ’lesüllyedt’, pocakja lett …, de most már többet tudok átölelni belőle. Ilyenkor is bejöhet a szégyen a nemiségünkbe. De jön Isten és meggyógyítja a szívünket, és megszabadít minket.
Tizenkét évig megraboltam a férjemet a sebzettségem miatt. De most bátorítalak titeket, hogy foglalkozzatok a fájdalmatokkal, a szégyenetekkel, és ne raboljátok meg többé a házastársatokat, a közösségeteket. Bánjatok el mindennel, ami a múltban történt.
Jézus vére jöjjön és tisztítson meg titeket. Bocsáss meg annak, aki megsebzett. Majd elmondjuk gyakorlati módon is, hogy kell ezzel a fájdalommal elbánni. Most sok mély dolgot elmondtam már nektek, és tudjátok, sok házaspár van, ahol a házasfelek magányosak a házasságban. Házasok, de nem kapcsolódnak egymáshoz, nem osztják meg a szívüket egymással. Nagyon szomorú dolog ilyen házasságokat látni. Együtt maradnak a gyerekek miatt, az emberek véleménye miatt, vagy valami más miatt, de már nincs szeretet, nincs egység, nem egyek. Most bátorítalak benneteket – akármilyen hibákat követtetek is el a múltban –, bánjatok el vele, vigyétek a Mennyi Atya elé az Úr Jézus nevében.
Azóta, hogy ez a seb, ez a szégyen bejött Ádám és Éva életébe, beszennyeződött a nemiségünk, így gyakran önvigasztalásra használtuk. Vagyis, ’ha nem érzem magam túl jól, akkor szexet akarok’. Általában nem úgy élünk vele, ahogyan ezt Isten szánta a házasságban: vagyis, ’ha egy kicsit le vagyok törve, akkor megyek és önkielégítést végzek, vagy pornót nézek. Így próbálok vigasztalódni.’ Viszont azzal, hogy rossz módon próbálunk vigasztalódni, elveszítjük azt, amit Isten kezdettől már eltervezett. Isten vágyja, hogy a szexuális élményünk legyen fantasztikus. Legyünk egymással Isten előtt egyek, egységben az Ő imádásában.
Bízom abban, hogy ma este tanultatok valamit, és tanultok valamit mindebből. Fiatalok, amíg nem vagytok házasok, addig is éljetek Isten szíve szerint tisztán. Bárcsak hallottam volna ezeket a tanításokat, amikor még fiatal voltam. Nagyon sok fájdalomtól megszabadultam volna, vagy soha nem éltem volna át. A házasságunkban tizenkét évet pazaroltam el, amiatt az egyetlen eset miatt, amit ott a folyosón láttam. De Isten Szabadító és az Ő kegyelme mindenre elég.

Köszönöm, hogy meghallgattatok. Az Úr áldjon meg titeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése