2017. március 18., szombat

Lépések a szenvedélyektől való szabadság felé - kurzus

Az alábbiakban az Ellel Ministries kétnapos kurzusát szeretném figyelmetekbe ajánlani.

A kurzus időtartama: 2017. március 31. péntek 14:30 - 2017. április 1. szombat 17:00

Helyszín: 2162 Őrbottyán, Úr Rétje utca 1.

Ura vagy-e az életednek, vagy valami más tart téged az uralma alatt? Leláncolt rabnak érzed magad, aki képtelen megszabadulni a dohányzástól, a túlzott alkohol– vagy kábítószer fogyasztástól, a pornográfiától vagy a túlevéstől – hogy csak egy néhány gyakori szenvedélybetegséget nevezzünk meg?

Ez a kurzus reményt és segítséget ajánl azoknak, akik a függőség bármelyik válfajával küszködnek. A szenvedély alap okait szeretnénk kezelni, hogy a viselkedési megvalósulás fölött győzelmet arathassunk. 

Sokak számára ez a kurzus hozta meg a fordulópontot, amelytől kezdve tartósan megszabadultak az életüket uraló és korlátozó függő viselkedési formáktól. A Jézus gyógyító ereje által elnyerhető szabaduláshoz adunk támpontokat, amelyek fontosak mindazoknak, akik tanácsadói és imaszolgálatot végeznek. 

A bevezető tanításban elmondjuk, mit értünk szenvedélybetegség és függő viselkedési formák alatt, és összevetjük a gyógyulás keresztény és világi megközelítését.  Ezután az alábbi témákban tanítunk:
– Létezésünk természete, a bukás következménye, bűnös természetünk, a szabad akarat szerepe, és a Jézus által lehetővé váló győzelem, melyet életünkben alkalmazhatunk.
– Milyen módszereket használunk érzelmi sérüléseink, fájdalmunk vagy nehéz helyzetek elfedésére. Hogyan vezethet mindez szerfüggő viselkedésmintákhoz.
– A szenvedélybetegségek különböző okai: a saját bűneink, mások bűnei és reakciónk az életkörülményekre. A szabadságban járásnak általában a legjelentősebb feltétele, hogy hajlandóak legyünk szembenézni és elbánni ezekkel a gyökerekkel.
– Fontos igazságok Isten Királyságában, amelyeket alkalmaznunk kell ahhoz, hogy a függőségben élő ember megszabaduljon, a győzelemben való kitartáshoz szükséges Isten szerinti védelem. A tanfolyam ideje alatt alkalom nyílik a tanításokra reagálni és imát kérni.

Bővebb info: LINK
E-mail: info.hungary@ellelministries.org

A legutóbbi információk alapján a regisztrációs díj + szállás 6.500 Ft, a regisztrációs díj + teljes ellátás 8.300 Ft.


2017. március 17., péntek

Üzenet a mai napra

Egy mai napi bátorító üzenet Sarah Young - Jézus hív, Jézus szólít c. könyvéből.

Március 17.

Ha megértésre vágysz, Hozzám gyere, hisz én sokkal jobban ismerlek, mint te önmagadat! Én összetett lényed egészével tisztában vagyok; életed egyetlen mozzanata sincs elrejtve Előlem. Én a kegyelem szemével tekintek rád, tehát ne riasszon az, hogy ilyen bensőségesen ismerlek! Engedd, hogy gyógyító Jelenlétem Fénye beragyogja lényed legrejtettebb zugait is – hogy megtisztítson, meggyógyítson, felüdítsen és megújítson! Bízz Bennem eléggé ahhoz, hogy elfogadd a teljes bocsánatot, amit szüntelenül kínálok neked! Ez a csodálatos ajándék, ami Nekem az Életembe került, örökre szólóan a tiéd. A bűnbocsánat alkotja benned lakozó Jelenlétem magvát. Soha nem hagylak el, és nem távozom el tőled.
Amikor úgy tűnik, hogy senki más nem ért meg, csak húzódj közelebb Hozzám! Örvendezz Abban, Aki teljes mértékben megért, és tökéletesen szeret. Ahogy betöltelek Szeretetemmel, szeretettartállyá válsz, ami végül túlcsordul mások életébe.

Zsoltárok 139:1-4;  2 Korinthus 1:21-22, Józsué 1:5

2017. március 13., hétfő

Dr. Emerson Eggerichs - Szeretet és tisztelet (könyvajánló)

Egy olyan könyvet szeretnék ajánlani, amely rendkívül sokat segített abban, hogy jobban megértsem a házasságot, a férfi és a női gondolkodás közötti, néha szakadékba torkolló különbséget... Majdnem 5 évvel ezelőtt már Saulus Pál is ajánlotta :-) A könyv üzenete alapvetően egyszerű: a férfinak elsősorban tiszteletre, míg a feleségnek szeretetre van szüksége. Ha ezt nem kapják meg egymástól, akkor beindul az őrület köre, ami akár a házasság végéhez is vezethet. Emerson doktor több évtizedes lelkipásztori és házassági tanácsadói múltra tekint vissza. Könyve és gyakorlati tanácsai már sok ezer házaspárnak adták vissza a reményt és nem egy válófélben lévő házasságot állított helyre Isten rajtuk keresztül.



Tetszik a szerzőben, hogy kellően önkritikus magával szemben is. Nem egy magas lóról tekint a férjre és a feleségre, hanem egy kiegyensúlyozott üzenetet ad át, amelyben egyformán fontos és nélkülözhetetlen szerepe van mindkét félnek. Nincs olyan, hogy csak az egyik fél a hibás, a másik meg mindent tökéletesen csinál. Itt jut eszembe egy találó mondás: Az éremnek mindig három oldala van: az egyik félé, a másik félé, és az igazságé :-)

Ja, és hangsúlyozza, hogy ő is folyamatosan tanul, nincs olyan, hogy már mindent tudna... Szeretem az alázatos hozzáállását, mert közel áll hozzám. Olyan, mintha rajta keresztül egy igazi baráttal beszélgetne az ember, aki maximálisan megérti a házassági problémáit, hiszen ő is keresztülment mindezeken. Ráadásul nagyon jó megoldási javaslatokkal szolgál ezekre. Teljesen őszintén leírja a saját konfliktusait is feleségével, amiken sokszor jókat mosolyogtam :-)

A könyvben rengeteg gyakorlati tanács, történet található, sok házassági probléma terítékre kerül. De számomra talán a legfontosabb a női lélek-gondolkodás leírása, részletes kifejtése volt. Olyan dolgokat említ, amelyekre már korábban is rácsodálkoztam, de egyszerűen nem tudtam konkrétan megfogalmazni, hogy mi lehet a háttérben.

Megmondom őszintén, hogy sokszor a homlokomra csaptam, mert annyira ismerősek voltak az életből vett történetek, női-férfi viselkedések, konfliktusok és akkor még nem beszéltem a konkrét, életből vett sztorikra, férjek-feleségek őszinte beszámolóiról...

Azt kívánom, bárcsak már évekkel korábban olvastam volna ezt a könyvet, akkor sokkal könnyebb lett volna minden...

Bátorítok mindenkit, hogy fektessen be a házasságába ezzel a könyvvel, mert tele van tényleg hasznos és a mindennapi életben is alkalmazható dolgokkal!

A könyv az alábbi linken rendelhető meg:




2017. március 10., péntek

A pokoli apuka - film

Most egy egészen különleges filmet ajánlanék mindenkinek. A pokoli apuka (jó kis cím:-)) egy megindító történet (Engert Péter rendezésében!) egy lányról és egy fiúról, akik útjai keresztezik egymást, és többé senki sem marad ugyanaz...

Egy tiszta szívű és elkötelezett keresztény lányt, a 23 éves Julie-t egy lecsúszott srác megerőszakolja. Miután Julie megtudja, hogy várandós, úgy dönt, hogy megtartja a gyermeket. Ráadásul úgy dönt, hogy meg is bocsát a támadójának, aki romba döntötte az életét. Szembemegy az egész családjával, csak hogy Istennek engedelmeskedjen... 

Egy hatalmas, életet megváltoztató film a megbocsátásról, rengeteg érzelemmel és a kőkemény valósággal körítve... 



A film az alábbi linken nézhető meg:



2017. március 6., hétfő

A pornó hazugságai 2.

A korábbi (nálunk jan. 30-án belinkelt) 777 blogos cikk folytatása, érdekes és figyelemre méltó dolgokat feszeget :-)

CIKK LINK

2017. március 3., péntek

Disciple - God is with us

Egy erővel teli és igazán szenvedélyes dal a Disciple-től. Nekem nagyon sok erőt adott, amikor elcsüggedtem volna. A szövege is nagyon jó, az Igén alapul.